Napi Hírek, 1929. június/1
1929-06-11 [0204]
:: §§ M a d r i d , junius 11, A népszövetségi tanács kisebbségi bizottságának ülése, amelyen Stresemann külügyminiszteren kivül Briand Dandurand, Prokope ás Titulescu is felszólalt, körülbelül kát óráig tartott. A vita nem vezetett eredményre és igy azt ma délután 6 órakor folytatják. A tárgyalás azzal kezdődött, hogy Stresemann birodalmi külügyminiszter még egyszer igen behatóan ismertette a német álláspontot és több utat javasolt a kisebbségi probléma ugy elvi, mint gyakorlati megoldására. Igy többek között javasolta, hogy a népszövetségnek a kisebbségek védelmére vállalt garanciájának kérdését utalják a hágai állandó biróság elé, vagy pedig határolják el azokat az eljárási kérdéseket, amelyeknél a javitás szempontjából a megegyezés lehetséges. Stresemann dr. hangsúlyozta, hogy a londoni jelentés abban a formában, ahogy azt előterjesztették, Németország számára elfogadhatatlan. Briand a hágai biróság elé való utalás ellen szólalt fel. A tárgyalások jelenlegi állása alapján kizártnak látszik, hogy az eljárás megvalósítása kérdésében határozat jöjjön létre, míg a ^érd^s komplexumának többi rész át valószinüleg szeptemberre halasztják. :: §«) N e w y o r k , junius 11. Morgan bankár, aki tegnap tárt vissza Parisból a lapok jelentése szerint kijelentette, hogyha jóvátételi bank jelentős eszköze lesz a világbéke biztosításának es hogy annak megalkotása volt az egyetlen eszköz, amelyet a szakértői értekezlet találhatott, hogy a világháború folytan keletkezett nemzetközi problémák megoldását előbbre ^vigye. Morgan azonban nem volt hajlandó a jóvátételi bank feladatairól nyilatkozni ás hozzátette, hogy ezeket majd júliusban állapitják meg. Kollégái, akik a jóvátételi bizottság tanácskozásain resztvettek, Amerikába való visszatérésük után nyilatkoznak majd erről a kérdésről. Newyorki bankkörökben általában kiemelik a jóvátételi bank jelentőségét. A pénzvilág ugylátszik megvan győződve arról, hogy a nemzetközi bank működése eredményes lesz, bár sokan sajnálkozásukat fejezik ki afölött, hogy a már fennálló Poederal Reservebank annak alapitásaban nem fog közvetlenül résztvenni. Azt remélik azonban, hogy végül'mégis csak bekövetkezik valamilyen együttműködés, mert hiszen a Poederal Keserve* bank nem kerülheti el, hogy üzleti összeköttetésbe lépjen a jóvátételi bankkal. Itteni körökben arra számitanak, hogy a jóvátételi bank részvét nyeivel szemben nagy kereslet nyilvánul majd meg, jóllehet nem hiszik, hogy a bank rögtön nasznothajtó vállalkozásnak mutatkoznék. Kellogg volt kincstári államtitkár kijelentette, hogy_a jóvátételi probléma megoldásából az egész világra, és különösen az ]gyesült. lllamokra haszon háramlik. Most mar remélhető hogy Európában vágro barátságosabb hangulat nyilvánul majd meg Amerikával szemben. Pénzügyi körökben az a nézet uralkodik, hogy a jóvátételi bank részéről garantált bonok főleg vasúti bonok lesznek, ami megfelelne a , rjiár a múlt áv folyamán előterjesztett és megvitatott j avas latoknak./MTI/' — — — • *"*"*""