Napi Hírek, 1929. június/1
1929-06-11 [0204]
(iL k»J l * L 1 /'^ 1 * U * A B? tlt Párisién madridi tudósi tója azt ir f]> hogy Briand-es Stresemann megbeszélése tisztán magántermészetű volt minthogy az angolok es belgák távollétében a két államférfi természetszerűen nem bocsátkozhatik tárgyalásokba a Rajnavidék kiürítéséről es a tenymegallapitobizo; tság kiküldéséről. Valószinü, hogy ezeknek a kérdéseknek megvi atasa céljából külön politikai értekezletet tartanak amely junlius vegén, vagy augusztus elején ül össze. Ami a Saarvidek kérdését illeti, ezt az ügyet az 1928. évi szeptember 16. : i genfi megállapodás nem érinti,ez .tehát nem kapcsolható össze a,Rajnavidék kiüritesének kérdésével. Egyébként is - mondja a tudtfsito - a Saarvidek statútumát a versaillesi szerződés állapította meg, a statútum módosításának előfeltétele tehát, hogy a szerződést megváltoztassak és az érdekelt lakosságot megkérdezzék./MTI,/ §Szentendr e. junius 11. A szentendrei református polgári fiu- és leányiskola ifjúsága az intézet játékudvarán verseny szamokkal egybekötött mvps müsoru tornaünnepélyt rndezett. A tornaünnepéyeln a fővámokból szépszámú közönség jelent meg. A református egyház vezetői közül Szikszay Sándor fő gondnok rkormány fő tanácsos és Vajda István református lelkész nézték végig a Ruszmir Miklós tornatanár vezetésével kitűnő precizitással bemutatott szabad- és rendgyakorlatokat és az egyes versenyszámokat. Az intézet ezidei ifjúsági magasugrőba jnoka: Vidovich György IV. osztály; távugró bajnoka pedig Jákó György III. osztályú tanuló lett./MTI./ § A Duna-Száva-Adria Vasút közli, hogy a nappali közvetlen gyorsvonati összeköt uetés Trieszttel, a Wörthi-téval es Pusterthallal junius 15-én megindul. Indulás Budapest-dél iva sutról 7 óra 48 per ókor, érkezés Klagenfurtba 18 óra 30 perckor, Villachha 19 óra 48 perckor, Linzbe 23 ora 02 perckor ; Triesztbe 2l óra 30 perckor. Az ellenirányban indulás Triesztből 7 ora 30 perckor, Linzből 5 óra 10 perckor, Villachhól 9 óra 30 perckor, Klagenfurtból 10 óra 35 perckor, érkezés Budapestdél iva. sutra 21 óra 40 perckor. Badgasteinnal a közvetlen összeköttetés junius 29-ável indul meg. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Horthy Miklós kormányzó közelgő születésnapja alkalmából igen sokan intéztek kérdést a kabibetirodáhoznaziránt, hogy milyen formában juttassák el szerencsekivánataikat az államfőhöz. Ezzel kapcsolatban illetékes helyen azt a felvilágosítást adták, hogy mivel a kormányzó már nem tartózkodik a fővárosban, a születésnapi üdvözlések és ünneplések elmaradnak. /Pro domo. A miniszterelnökség kéri a szerkesztő urakat e hir közlésére,/