Napi Hírek, 1929. május/2

1929-05-23 [0203]

§-§ K o,l o z s vár ? május 23. Az erdélyi magyar kisebbségi sajtó a gyulafehérvári egyesülési ünnepségek alkalmával tartott beszedeket kommen­tálva megállapítja, hogy a szónokok, Cristea patriarcha, Buzdugan régens es Maniu miniszterelnök néhány általánosságban ^angzó frázison kivül, mint például, hogy "az egyesített román nép békés egyetértésben kivan élni va­lamennyi kisebbségi társával" s hogy "a nemzeti eszmék megvalósítása a kisebbségi jogok biztosítását is jelenti'V teljesen megfeledkeztek épen azokról a határozatokról, amelyeket 1918-ban a mostani ünnepség színhe­lyén hoztak s amelyek teljes szabadságot és egyenlőséget igertat a román ura lom'alatt élő összes népeknek,, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül. Az Ellenzék szerint az ünnepi ülésen elfelejtették megismételni a gyulafehérvári határozatokat s a negy márványtábla közül, amelyekre a gyulafehérvári- határozatokat vésték, kettőről egészen elfelejtették levenni a leplet. A Brassói Lapok szerint azt lehetett volna várni, hogy az óriási költségekkel rendezett ünnepen a Maniu-kormány eletreflcelti az 1918.évi gyulafehérvári pontókat, hisz ez az ünnep kitűnő alkalom lett volna arra, hogy Maniuék, akik évtizedes ellenzéki küzdelem után jutottak uralomra, újból hitet tegyenek az annyit hangoztatottadé soha meg nem valósított gyulafehérvári határozatok mellett. Az ünnepen azonban egyetlen jelentős, őszinte és igazán megnyugtató szó sem hangzott el Románia ötödfélmilliós kisebbségeiről. Az Erdélyi Hírlap megállapítja, hogy a jubileum sajátosan szomorú vonatkozást kapott azzal, hogy az ünnepi szónoklatok során teljesen meg­feledkeztek a kisebbségekről. Elhangzott ugyan néhány szépen fogalmazott szólam, a tény azonban az, hogy Maniu és kormánya az ország kisebbségeinek általános várakozásaival szemben elfeledkezett nyomatékosan és félre nem magyarázhatóan hitet tenni az 1918.évi december elsejei gyulafehérvári határozatok mellett. A Keleti Újság a félhivatalos jelentés által kiemelt szólamokkal szemben, amelyek'a kisebbségek egyenjogúságát hangoztatták, megállapítja, hogy a Maniu miniszterelnök által emleeretett szabadságtiszteletre ós igazS&rzetre furcsa, fényt vet, hogy szigUranca-közegek erőszakosan behatoltak a gyula—' fehérvári római katolikus es protestáns templomokba,amelyeket kiürítettek és bezártakide oly tapintatlanul, hogy Majlath gróf püspököt is megza­varták miséjében. /MTI/ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Zaleski lengyel külügyminisz­ter, amikor a ma 0 ear határra érkezett, a következő táviratot intézte alko külügym ini s zt erhe z: Mielőtt elhagyom Magyarország földjét, szükségét érzem annak, hogy megegyszer kifejezzem legőszintébb köszönetemet azért a meleg fo­ga, dta tasért, amelyben fővárosuk rész esi tett, hogy megköszönjem a felejt­hetetlen magyar vendégszeretetet és megismételjem legjobb kívánságai­mat Magyarország boldogulására^Zaleski. . Wa lk? La J°s külügyminiszter Zaleskinek a következő válasz­taviratot Küldte: Te lÍ esin viszonozva azokat a barátságos érzelmeket, amelyeket Nagymeltóságod szíves volt a magyar határ átlépésekor táviratában ki­fejezni, igaz örömömre szolgál Nagymel t óságodat arról biztosithatni, hogy a magyar kormány, valamint a magyar nep legjobb emlékében fogja megorazni Nagymeltoaagod látogatását, amellyel fővárosunkat megtisztel­te es amely uj erőt adott a kát nemzet közötti barátságnak. Kérem Nagy- v méltóságodat, fogadia legjobb kívánságaim kifejezését nemes hazájának > további boldogulasánozrWalko. —* ORSZÁGOS LEVÉLTAfi

Next

/
Thumbnails
Contents