Napi Hírek, 1929. május/2
1929-05-22 [0203]
L ^London, május 22. /Magyar Távirati Iroda/ Az angol sajtó általában nagyon keveset foglalkozik a most folyamatban lévő kisántánt-konferenciával. A Times megjegyzi, hogy a konferencia ezúttal kissé több egyetértést mutat a szokásosnál, minthogy a,küszöbön álló népszövetségi kisebbségi vita és a német jóvátételek leszállításának lehetősége mind a három államra azonos veszteséget jelent és bennük azonos fájdalmakat ébreszt. # A # közös döntőbírósági szerződés aem annyira gy-korlati . értékű lépés, mint inkább az egység demonstrációja. Ez a szerződős nem növeli a három állam egymás t iranti kötelezettséget,mint ahogy azt például Csehországra nézve növelte volna egy hárem oldalú szövetségi szerződés. így a kisantant államok továbbra is két csoportban maradnak és ha eddig nem kötöttek háromoldalú szerződést a jelenlegi kivételesen kedve/zc" viszonyok között, akkor arra aligha ,f% sor kerülni. A szovjethez való viszony dolgában javasolt közös lépés, amelyet bizonyos helyekről ajánlották, aligyha lesz lehetséges a jelenlegi jugxcszlav re- ' zsim alatt, amely/bármit mondjanak,is tóla. mindenesetre antibolsevista és sokkal kevésbbé engedékenyebb e tekintetben, mint Pasics kormánya volt. A konferencia másik célja az volt, hegy kimutassák azt, hogy a jugoszláv és - juromán rezsimyáltozás nem változtatta meg a kisantant államok egymásközötti viszonyát. így a három állam most felkészült a madridi népszövetségi ülésre, ahol Lengyelországgal és Görögországgal együtt el vannak tökélve arra, hogy ellenezni fegják a kisebbségi szerződések bárminő Megváltoztatását. Delegátusaikai a népszövetségi ülésre már meáis nevezték, A Daily Telegraph szerint a hivatalos kommüniké igen kevés felvilágosítást nyuát a történtekről. Belgrádi diplomáciai körökben azt állítják, hogyha konferencia tagjai megállapodtak* • abban, hogy nem tesznek semmiféle engedményt 'sem a kisebbségi ügyben, sem alnémet jóvátételek leszállítása dolgában. A konferenciát mindenesetre a szolidaritás valamely demonstrativ jelével akarják befejezni,, amit az előző konferenciákkal hiába próbáltak. A levelező ugy tudja, ho^v. Jugoszlávia növekvő izolációjának hatása alatt háromoldalú ' . ' *• balkáni szerződést szövegeztek meg, amely már csak aláirásra vár, Benes pedig a gazdasági kisantant kiépítésére irányuló terveit propagálja, de nem lehet tudni, milyen eredménnyel.