Napi Hírek, 1929. május/2

1929-05-22 [0203]

§ B e 1 g r á d,május 22. /Avala./ A kisantant külügyminiszterei tiszteletére adott banketten Mironescu román külügyminiszter Kumanudi üd­vözlésére válaszolva beszédet mondott, amelyben tmaga és kormánya ne­vében köszönetet mondott a jugoszláv kormánynak azért a szivélyesés me­leg fogadtatásért, amelyben Belgrádban részesítették. Mironescu kijelen­tette, hogy a román nemzet meg fogja tudni becsülni a rokonszenvnek ezt az ujabb megnyilvánulását. A miniszter ezután így folytatta: A három állam szívélyes együtt­működése, amelyet a harctéren való bajtársi kooperáció készített elő, abból a parancsoló szükségletből fakadt, hogy biztosítsák-— ——fennmaradá­sukat és országuk iolétét, mert az országok jóléte és fennmaradása egyen­lő a mai béke fenntartásával. A világ békéjének megőrzésére az egyetlen mód a szerződések sérthetetlensége. Az elnyomás nem térhet vissza ismét - mondotta Mironescu.Népeink létük árán is meg fogják védeni az igazság müvét, amely immár betelje­sedett és e védelemben nem lesznek egyedül. A szerződésektől eltekint­ve is bizonyára a világ népeinek töbBsége^szolidaritást ,vállal egymással az igazság védemlmére .Ha valaki a fennálló szerződésekéhez nyúlni akar­na, ez egyenlő lenne egy uj borzalmas világfel fordulás felidézé­sével, amelynek minden bizonnyal katasztrofális következményei lennének arra nézve is, aki felidézte. X^tvp^J AV .1 . ;, uj ószövetségről beszélve a minisz­ter azt mondotta, hogy az uj szövetség, amely a beké. . és a megértés tényezője, mind fontosabb szerepet játszik a nemzetközi politikai élet­ben. Az a formula, amelyet most elfogadott a három külügyminiszter, hozzájárul a szövetség megerősítéséhez. A gazdasági kisantant megalakí­tása uj kötelék lesz, amely az országokat szorosabban egymáshoz rüzi és még több tartalmat ad a politikai szövetségnek. A fogadáson, amely a bankettet követte, jelen voltak a diplo­máciai testület tagjai, valamint a miniszterek, a sajtá képviselői es még sokan mások./MTI./ /L/ § N e w y o r k,május 22. /Magyar Tá varat i Iroda./ A vasúti f abonaszálíitási viteldi j ^mérséklé se nem könnyítette meg a gabonakereske­elem helyzetét. A chicagói piacon a gabona már februártól a tegnapi napig egy dollár harminckét centről egy dollár két centre esett, ami a mult év fenmaradt termésfeleslegénél 50 millió dollár veszteséget jelért. A legsúlyosabb veszteségek a ker skedőket érték, akiknek raktáraiban kétszázmillió bushel maradt, mig a farmereknél 80 millió bushel gabona^ vár eladásra. Igen erősen érezhető a kanadai gabona versenye is. Kanadá­ban május 10-én még 163 millió bushel felesleg volt a raktárakban, mig a farmereknél fenmaradt készletekkel együtt körülbelül 200 millió bushelre becsülhető az egész gabonafelesleg. A külföldi kereslet gyenge és attól tartanak, hogy július elsején a világ rendelkezésére állomultávi termés­felesleg . 250 millió bushel lesz, ami több mint kétszerese a mult évi mennyiségnek. /l/ § L O n d o n.május 22. /Magyar Távirati Iroda./ Az amerikai nemzetközi telefon- és távirótársasag Igközelebb drótnélküli telefon­készüléke:: et szerel fel az összes nagy óceán jár ógo zösökön. A készülékeken az utasok beszélgetőst folytathatnak a főbb európai és amerikai varosok­kal. Hir szerint nemsokára felveszik a rendszeres szolgája tot.

Next

/
Thumbnails
Contents