Napi Hírek, 1929. április/2
1929-04-29 [0201]
t Róma, április 29./Stefani/ A szenátus) és a kamara) ma délután négy órakor megkezdődött a, 28.törvényhozási időszak tevékenysége, melynek során megtörtént an. elnök^és alelnök megválasztása. A kamara ülésének megnyitásakor a diplomáciai páholyban megjelent *evfik Rüzsdi bej török külügyminiszter, akit a kamara rokonszenves tüntetésben részesített. _A képviselőház elnökévé 350 leadott szavazat közül 348 szavazattal Turati képviselőt, az eddigi közmunkaügyi minisztert választották meg. A szenátus 204 leadott szavazatból 166 szavazattal Luigi Federconi képviselő volt minisztert választotta elnökévé. /MTI/ t fi á m a, április 29./Stefani/ A török külügyminiszter ma fogadta az olasz és a külföldi sajtó képviselőit, akiknek fontos nyilatkozatokat tett az olasz-török viszonyról. A miniszter kijelentette, hogy bármilyen kiegészitő nyilatkozat Mussolini tegnapi felköszöntőjéhez .amelyben a miniszterelnök rlyan szerencsés kifejezéseket használt, csak ártalmára lenne az ügynek. A miniszter kijelentette, hogy a kereskedelmi viszonyta két állam között a közel-jövőben kereskede'. mi szerződéssel fogják szabályozni. Törökország Olaszországra is kiterjeszt. a # más álla.mokra érvenyes legtöbb kedvezmény elvet. Németországban tartózkodása alatt *evfik Rüzsdi bej dr.Stresemannal megállapodást létesitett választó bírósági szerződés létesítésére vonatkozóan,amelynek azonban semmifele politikai záradéka nem lesz, amit a miniszter nyomatékosan is hangsulyo zott.•Ehhez ,az államhoz való viszonyunk állandóan jó volt ós az is fog maradni. /MTI/ 5 N e t w y o r k,, április 29./Reuter/ Newyork város területén két földalatti vasúti vonat összeütközött ós ez alkalommal hárman meghaltak ós negyvenen megsebesültek. /MTI/ § A Lafontain Társaság a napokban Budapestre érkező svéd ás finn aSndügek tiszteletére, a svéd királyi főkonzul védnöksége mellett,,május 7-en vasárnap delelőtt 11 órakor az Omnia mozgószinházban irodalmi ás művészeti matinét rendez, "bből az alkalomból a svéd és finn követ is Budapestre érkezik. Az előadásra a rendezőság meghivta József királyi herceget, Gróf Bethlen István miniszterelnök t es a kormány tagjait. Ltí ; §. D e br.ee e n április 29. Lökös Dénes ás Gratz Márton betorok J területről azzal a szándákkal jöttek át, hogy betrtösáeket kövessenekel. A betörők Tokajban elkövetett betörések után Hajdúnánásra mentek, ahol a postán a pánzszekrányt torták fel, illetve az egész szekrényt feltörve ellopták es egy réten hagyták. A rendőrsá elfogta őket. Ma targyalta a debreceni királyi törvényszék ügyüket, és Lokös Dánest hat ávi szigorított dologházra, Gratz Mártont pedig egy ávi börtönre itelte./MTI/ J t ^th^^^j(Xst