Napi Hírek, 1929. április/1

1929-04-14 [0200]

- A szolidarizmus gondolata,amelyet félévvel ezelőtt egyik nagy meg­nyilatkozásában fejtett Ki Vass József, az első megértőket, az első felesküdt katonákat álmagyar ujságirói rendben találta meg, mert a magyar ujságirók az elmúlt masfel évtized nagy történelmi korszakában példáját adták annak, hogyan lehet politikai es világnézeti ellentéteken tul a meggyőződések és elvek mellett való szilárd kitartásban megtalálni azt a teret, ahol az emberi szo­lidarizmus érvényeülhet. Az ujságirók nolitikai és világnézeti harcaikban nem lehetnek szolidárisak, mert a nézetek es felfogások különbözősége folytán a ' gondolatközlésnek, a szellemi alkotásnak szabadságával kerülnének ellentétbe. De igenis szolidarisak ott, ahol az özvegyekről, árvákról, az elöregedett és megrokkant pályatársak ügyéről van szó, mert itt nem ismernek különbséget és ellentétet egymás között. Ez a szolidarizmus,amely az ujságirói rendben ér­vényesül /fűzte össz^ a magyar ujs ági r ojthass Józseffel, akiben az ujságiró­rend egy nagy történelmi szerep megvalósulását látja. - A magyar társadalomban mindig megvolt a képesség, hogy az idők kö­vetelését megerezve, önként vigye véghez a nagy politikai és társadalmi át­alakulásokat, de a Gondviselés meg'is adta mindig a magyarságnak azokat a férfiakat,akik erre előkészítették. Vass^Józsefnek a későbbi magyar történe­lem] megadja majd azt a dicsőséget, hogy ő nemcsak kimondani tudta a szolida­rizmus nagy szavát, nemcsak fel tudta írni a zászlóra a karitaszt,^de bele vitte a magyar corpus jurisba a társadalmi igazságosságnak szellemét, ,az em­beri szolidarizmus kötelezettségének, a szeretet parancsának követelményeit. Ezzel megvetette alapját olyan magyar szociális politikának,amelyre a nemzet fejlődését és társadalmi békéjét fel lehet épiteni. _t <C>rcC' - Mi szegények vagyunk s ez egy okkal több arra, hogy szociálpoli­tikát csináljunk, mert a társadalmi felforgatás veszedelme t sokkal nagyobb a szegény mint a gazdag / országban. Ha igaz az a hires mondás, hogy az állam és a társadalom gépezetét néha meg kell kenni szociális olajcseppel, akkor százszorosan igaz ez ma. De bizonyos az is, hogy ma már egy-két olajcsepjel nem biztosithatiük a gépezet zavartalan összmunkaját.A magyar ujságirórend egységesen áll Vass József mögött a szolidarizmusnak nagy,küzdelmében, ^mert érzi, hogy a magyar nemzetnek szüksége van reá, hogy történelmi fejlődése a szociális haladás útját-ne keresztezze hanem azzal párhuzamosan haladjon és teljesen összeolvadjon. - Vass József Veronika-kendőjével jött az újságírókhoz,amikor a szere­tet vezérkedését körükben átvette. Nem a vállukat veregette meg, nem a hiúsá­gukat legyezgette, hanem az árvák és özvegyek homlokát simogatta meg, az öre­gek és rokkantak kezét szoritotta meg. Ezért hóditotta meg Vass József a ma­gyar ujságirók egész rendjét, amely köszönti őt s nagy magyar munkájához ked­vet, erot^, szerencsét és diadalt kivan. Szűnni nem akaró, viharos taps és éljenzég követte'Tóth László szavait, A közgyűlés résztvevői lelkesen ünnepelték elnöküket, dr.Vass Józsefet, aki hosszabb beszéddé], válaszolt. - Ez az akkord - mondotta - amellyel férfiasan, őszintén és engem me­lyen meghatva a közgyűlés befejeződik, egészen rabságba ejti lelkemet. Szin­te elveszi lelkem szárnyalását is, mert könnyek vannak a lelek szárnyain^s ezek nehézzé teszik repülését. Épen ezért engedjék meg, hogy keresetlen és egyszerű szavakkal mondjak köszönetet ezért a legnagyobb megtiszteltetésért, amelyet nem is kezek - bár művész kezeitől származik a munka > - hanem szi A veK,alkottak. A sziveknek nem tudok másként köszönetet mondani csak szivvel. /Folytatása következik/ ORSZÁGOS LEVtlTia

Next

/
Thumbnails
Contents