Napi Hírek, 1929. március/2
1929-03-18 [0199]
T § N e ¥ a r kJ március 18. Egy kiránduló repülőgép a newyorki repülőtártői mintegy hat kilométernyire tegnap délután szerencsétlenül járt. Az első hiraoás szerint kilenc emte r veszitette álet.t Uj abb hiradás szerint a halottak száma tizennégy. Maga a pilóta nem sebesült meg. /MTI/ T § N e w a r k, március 18. A newarki Szerencsétlenségről a következő részleteket jelentik: Kevéssel azután, hogy a gép a newarki repülőtérről elindult, a pilta észrevette, hogy a motor hibásan működik és ez ért. alkalmas helyet keresett a leszállásra. Egy mezőnek irányította gápQr szerencsétlenségére azonban a leszállás pillanatában a gep beleutodott egy automobiltárszekérbe. A repülőgép felfordult, és utasait maga alá temette. Tizenhárom utas nyomban meghalt. ^gy másik utas később szenvedett ki sérülései következtében. Maga a pilla nem sebesült meg. de olyan lelki megrázkódtatást szenvedett, hogy egye/MTl/ nem tU '^ a elmond ani összefüggően a szerencsétlenség körülményeit. T § L o n d o n, március 18. Tegnap Bognorban igen szép idő volt. Délelőtt a király, aki az éjszakát kitűnően töltötte, a kertben rövidebb sétát tett. Betegsége óta ez volt az első alkalom, hogy orvosai megengedték neki a járást./MTI/ T §/5t o n t„ g o m e r u ,/ilabama/. március 18. A mentőosztagoknak 36 crás fáradozás után sikerült biztonságba helyezniük Mba város háromezer lakóját. A hajléktalanokat ideiglenesen összetákolt epületekben helyezték el. Idáig csupán négy holttestet találtak a varosban de tizenöt emberről semmi hír nincs. Összesen 25.000 emcer maradt h#3ktalánul . Elbában ás az árviztől sújtott többi varosban a katonaságon kivül a vöröskereset? . • 3 s az önkéntes ..íentök fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy megmentsék a külvilágtól elzárt embereket. Az egészségügyi hatóság megtett minden intézkedést egy esetleges Járvány leküzdésére. Az árvizokozta kérjb idáig egymillió doxlarra becsülik. /Mii/ ftíjenrdtf^ifű& - - T §Limoges, március 18. /Havas/ A Haute-Vi ennehez tartozó bp.llasi kerületben a tegnapi pótválasztáson Bárdot szocialista köztársasági jelöltet választottak meg képviselővé 7907 szavazattal az egyesült szocialisták jelöltjével szemben, akire 7806 szavazat esett. /MTI/ T § Pár is. március 18./Havas/ Davinere tegnap este megvizsgálta Foch marsallt. * beteg állapotában ujabb változás nem történt. A hőmérséklet 37.8, érverése gyorsult és kevésb^á szabályos. /MTI/