Napi Hírek, 1929. március/2

1929-03-30 [0199]

§ A Budapest és mohács közötti személyforgalom megnyitása. Az ulső Dunagőzhaj óz: :si Társaság első hajója Budapestről /Petőfi-tér/ Mohácsra csütörtökön április 4,-én déli 12 órakor, Mohácsról Budapestre péntekéi ,április 5.-én délelőtt 11 órakor indul. / .'TI/ —• <r § Lélekemelő ünnepség szint ere volt legutóbb a főváros tő­szomszédságában elterülő Osillagnegy es Kissingvtelep, áhol'Űrsenigo Caesaré apostoli nuncius először szentelt "harangot jletében. Maga az ittani templom is egészen uj, még nincs is egy esztendeje, hogy az alap~ követ befektették és december első vasárnapja óta már rendesen iolyik az istentisztelet, A pápai nuncius pont nyolc órakor érkezett kísére­tével és Zsámboki Pál dr. csillaghegyi lelkésszel a templomba., ahol a szentmise alatt megáldoztatta a híveket. Az ájtatosok oly nagy szám­ban gyűltek össze, hogy nem is fértek valamennyien a templomba és a templom előtt énekeltek a ..bnntlevő hivekkel együtt. Kilenc, órakor kezdődött a harangszent el és ősrégi szertartása. ,anelye3t" nemcsk a hely­beli hivek, hanem a környék községeiből és a fővárosból ideseregle tt vendégek is nagy figyelemmel szemléltek. A felszentelt harangot a csillaghegyi leventék zenéje mellett iskolásgyermekek húzták fel üdv­rivalgástól kisérve a toronyba ? ahol rövid idő múlva meg is. szólalt. A ^ápái és a magyar himnusz"eléneklése után a nuncius a templom lép­csőiről magyar nyelven buzditó szavakat intézett a hivekhez és ki­A emelte azt a szép összetartást, amellyel itt találk ,-;ott. Felhivta a hiveket, hogy lelkipásztoruk vezetése B. .ellett maradjanak hivek a római pápához, akinek áldását is átadta. Az ünnepség végén az iskolás gyer­mekek köszöntötték az apostoli követet, maid voinich László nyyga ­mázott ezredes, a templomépitő bizottsa elnöke mondott köszönetet. /MTI/ jj £ A Mag-ar Távirati i roda jelenti: A ••..'agyara-saág és-Romá­nia k zötti altalános távbeszélői'orgalom április' 1.-én megnyílik. A for­galom felvétele alkalmiból dr. Báró Szálav Gábor, a magyar kir, posta vezérigazgatója szombaton, március 30.-án"délelőtt 10 órakor távbeszélőn felhivta Temesvárt és üdvözölte Vidrighin Pált a román posta uj vezér— igazga óját, aki ezidő szerint Temesvarott tartózkodik,^ rámutatott az uj összeköttetés nagy kulturális és gazdasági jelentőségére, am.ly nemcsak a két szomszédos ország közö tti forgalom, hanem «• elet -Európának Ny ugat -Európává 1 v alo forgalma .szempontjából is nagyfontosságú, Vidrighin román pcstavezáriaaz gató vála.zolva az üdvözlésre annak a reményének adott kifejezést, hogy az üj közlekedési kapcsolat mind a^két érdekelt ország, mind Európa érdékeit a jövőben előnyösen fo ja szolgálni, még pedig no ­sokára az'épülő kábel távbeszélő igénybevételével, amely a forgalat aa­gyon meg fogja javitani. A magyar-román távbeszélő forgalom fontosabb viszonylataiban' a dijak'a következők: Budapest-Bukarest 4 P. 75 fillér, Budapest-Temes­vár'4 P. 10 fillér. 3udajest-Arad 4P. 10 fillér, Budapest-Kolozsvár 4.?. 10 4 fillér, Budapest-Brassó 4 p. 75 fillér, Budapest-Iiagyvaracl 4 pen­iő Í0 fillér.

Next

/
Thumbnails
Contents