Napi Hírek, 1929. március/2
1929-03-27 [0199]
T § F á r i s , március 27. //Magyar Távirati Iroda/ Tegnap este Foch marsall temetésének napján a színházak, mulatók és mozik a gyász jeléül zárvamaradtak. * francia rádióállomások is elnémultak a temetésről szóló értesítésük befejezése után. Azzal az incidenssel kapcsolatban, amely tegnap délután a temetés után lezajlott, a következőket jelentik: Eredetileg ugy tervezték, hogy a marsall holtteste két napig - vasárnap és hetfon - marad felravatalozva az Arc de Triomphe alatt.,; a hétfői napot akarták fentartani a hadviseltek elvonulása számára. Minthogy a marsall özvegyének kivánságához képest a koporsót már vasárnap este átszállították a Notre Dame - székesegyházba, az elvonulás elmaradt. Nem kerülhetett sor a temetést napján sem erre, mert a csapatok elv nulása 1/2 3 órakor ért véget, holott az eredeti programm szerint 1/2 1 órakor kellett volna befejeződnie. A kormány módot akar nyújtani arra, hogy a hadviseltek leróhassak kegyeletüket. Intézkedésére a hadviselteket ma fogják bebocsátani a koporsóhoz, amely ideiglenes helyen nyugszik az Invalidusok dómjábai. A nagyközönséget nem engedik a dómba, ahová csupán a hadviseltek juthatnak. T Ü e n d a y 2 ; március 27, /Havas/ A kormány és az egyetemi diákok viszálya ugylatszik enyhülőben van. Az egyetemi hallgatók mozgalmára eredetileg az a rendelet szolgáltatott akut, amely a két katolikus egyetemet bizonyitványok és diplomák kiadására hatalmazta fel, Á kormány nem szárniiott arra, hogy ez a rendelet elégedetlenséget kelt, mert az egyetemek megelőzően nem tettek semmiféle ellenvetést. Kétségtelen, hogy normális időkben ezt a kisebb jelentőségű ügyet simán elintézték volna. Az az előterjesztés, amelyet a nemzet gyűlésen helyetf oglaló egyetemi tanárok a nemzetgyűlés március 22.-1 ülésén tettek, a kormány előzetes tudtával és jóváhagyásával történt* Az egyetemi tanárok az előterjesztésben hangsúlyoztak, hogy a diákok mozgalma távoláll minden politikai célzattol. Az egyetemeken uralkodó állapotok megvizsgálásara a kormány tudvalevően egyetemi tanárokat küldött ki. Ezzel is kifejez/ésre akarta juttatni, hogy jóindulattal kezeli a kérdést. Valószínűnek tartják, hogy az egyetemeket rövidesen megnyitják.