Napi Hírek, 1929. március/2
1929-03-20 [0199]
Wolff Károly szólalt' fel ezután. Szerinte annak a törekvésének kell bennünket vezetnie, hogy a fennálló jogszabályok végrehajtását szorgalmazzuk. Nehézségeink túlnyomó része a trianoni békeszerződés következménye s ezért az ország egyeteme pártkülönbség nélkül nyilatkozik meg a revizió szükségessége mellett. Helyesli % hogy a kormány hozzájárult a nanzetközi biróság kötelező igénybevételéhez és a Kellogg paktumhoz, de nézete szerint a Kellogg-paktumban megnyilvánuló törekvés mindaddig illuzórius, amig például a környező államok a mostani mértékben fegyverkeznek, amig megengedik a korlátlan gáztámadást a lefegyverzett népekkel szemben és akadékoskodnak, ha egy ország védekezés céljából gazálarcokkal akarja ellátni lakosságát, a i nagy hat almáknak a lefegyverzés kérdésével is komolyan kell foglalkozniok. Peyer Károly, a következő felszólaló előrebocsátotta, hogy elfogadja a kormány javaslatait, mert nem lát bennük olyan politikai kérdéseket, amelyek befolyásolnák pártja ellenzéki állásfoglalását. Ami a Kellogg-paktumhoz való hozzájárulásunkat illeti, nézeté szerint mindenekelőtt azokat az igazságtalanságokat ís sérelmeket kell megszüntetni, amelyek a békét veszélyeztetik, végre kell hajtani a teljes leszes relést, meg kell jelölni azokat a fórumokat, amelyeket kötelezően.igénybe kell vennie minden országnak, mielőtt ő maga eldöntötte, hogy mit tekinthet egy állam jogos önvédelemnek és végül meg kell állapitani azokat a büntető rendelkezéseket, amelyeket alkalmazni kell azokkal az államokkal szemben, amelyek esetleg nem vetnék magukat alá a döntésnek. Nekünk, akik a békére törekszünk, el kell fogadnunk ezt a paktumot, de lehetetlen észre nem vennünk, hogy ma a háború előtti időknél is nagyobbarányu fegyverkezés folyik. Ma többet költenek fegyverkezésre, tehát a háború előkészítésére, mint a háború előtt. Sajnálatosnak tartja, hogy a.mai angol kormány nem tette magaáva a Macdonald kormány idején kidolgozott úgynevezett genfi jegyzőkönyvet. Nézete szerint ezt nem pótolhatja sem a locarnói egyezmény, sem a Kellogg-paktum. Gróf Bethlen István miniszterelnöknek az a felfogása, hogy. a. nemzetközi perjog kifejlesztése haladást hozhat a nemzetközi anyagi jog kialakulása terén is, csak abban a tekintetben nem, amely bennünket legjobban érdekel, nevezetesen a békeszerződések terén. A kisebbségi kérdés eddigi kezeléséből azt látja, hogy a jogvádelem tökéletesítése terén még mindig óriási nehézségekkel kell számolnunk. Epen ezért kövessünk el mindent, P , ..... . ,. ; " „ , hogy az eljárási rend javításában közreműködjünk ás igy a magyarság helyzetet megkönnyíteni segítsünk. Akik a kisebbségi kötelezettséged általánossá tételére törekszenek, azzal érvelnek, lehetetlen, hogy a népszövetség keretében legyenek olyan államok, amelyek magukra vették a kisebbsági kötelezettségeket és ezekkel szemben legyenek olyanok, amelyeknek vannak ugyan kisebbségeik, de vádelmükre külön kötelezettségek nem terhelik őket. ^zzel szemben arra mutat rá, hogy más vonatkozásban is fennáll ilyen egyenlőtlenság a népszövetség tagjai között,f . államok, amelyek katonai ás más kötelezettségeket is vállaltak, mig a velük szemben allo államok e kötelezettségek alól mentesek. r^őAvnA/U /Folytatása következik./