Napi Hírek, 1929. március/2
1929-03-19 [0199]
fk külügyi bizottság üláse. Folytatás./ Ezt a jogos várakozást azonban a Nemzetek Szövetsége sajnos nem váltotta be. A ma követett eljárási rend mellett - melyet a külügyminiszter részletesen ismertetett, - a különböző kisebbségek részéről beadott számos panasz közül eddig mindössze öt került a Nemzetek Szövetságének tanácsa elé, ami természetesen nagy mértékben megrendítette a kisebbségek bizalmát a Nemzetek Szövetségében. Az eljárási rend megfelelő kiépítésáre irányuló javaslatok beható ismertetése után a külügyminiszter kiemelte, hogy a tanács most hozott határozatának értelmében a Nemzetek Szövetsége valamennyi tagjának joga van arra, hogy április 15-áig észrevételeket terjesz, szén" az elé a hármas bizottság ele, amelynek feladata, hogy a kisebbsági eljárási rend megváltoztatására benyújtott javaslatok tárgyalását előkér > szitse. A magyar kormány természetesen álni fog ezzel a joggal ás emlékiratában igyekezni fog mindazt összefoglalni, ami a kisebbségi kérdésre vonatkozó elvi álláspontunknak megfelel. A külügyminiszter fejtegetéseit azzal fejezte be, hogy most, amikor a kisebbsági jogvédelem kérdés ének megvitatása magában a Tanácsban is megindult, számítani lehet arra, hogy ez a fokozatosan növekedő jelentőségű kérdés többé nem ejthető el. A nemzetközi közvélemény e kérdés iránt immár olyan érdeklődést tanusit, mely nem fog megszűnni mindaddig, amig a kisebbsági jogok hatályos védelmét nem biztosítj ák. A külügyminiszter előadásának befejezése után Egry Aurái mély részvéttel emlékezett meg lord Philimore-nak, Magyarország nemes barátjának elhunytáról. Az elnök a bizottság nevében mély sajnálkozásának adott kifejezést a Magyarországot árt veszteság felett, mert hazánk - monda az elnök egy őszinte, melegszívű, mély elméjű baráttal lett szegényebb. Ezután Balogh Elemér szólalt fel ás a békeszerződés revíziójának kérdésével kapcsolatban annak az óhajának adott kifejezést, hogy ettől a kérdéstől tartassák távol mindaz, ami meghasonlást és széthúzást idézhetne elő az egységes magyar' nenzetban. Erre Berzeviczy Albert hangsúlyozottan kiemelte_, hogy sem^a külügyi bizottságban, sem bárhol egyebütt az országban az iránt.kétség nem foroghat fenn, hogy az igazságtalan békeszerződések revíziója minden magyar ember hitvallása, óhaja ás reménye ás azt semmi sem fogja tudni elhomályosítani, vagy megingatni. / . \ § A kereskedelemügyi miniszter a táviratok feladásának megkönnyítésére megengedte, hogy a távbeszélő előfizetők távirataikat március 15-étől minden előzetes engedély nélkül távbeszélőn mondhassák be, illetőleg adhassák fel Budapesten a központi távíró hivatalnál, vidéken pedig annál a postahivatalnál ahová távbeszélő-állomásuk be van kapcsolva. ^Budapesten e célból a központi távira hivatalt a kézikapcsolásu állomásokról ! 'taviratközvetitő" bemondással kell a központtól kárm, automatikus állomásnál pedig az "Automata 02" számot kell tárcsázni. A táviratokárt a rendes távirási dijakon felül a felhasználandó távirati űrlap áráért 4 fillért, a távbeszélőn való közvetítésért 12 fillért és a-hitelezési díj címén 4 fillért, összesen 20 fillért kell fizetni. A fenti aljakat a posta a feladást követő hónapban ,a távbeszélő dijakkal együtt es azok médiára PE.erH-be az előfizetőktől. /MTI/—