Napi Hírek, 1929. március/1

1929-03-02 [0198]

/Filmértekezlet.Folytatás/ A kormány nem most foglalkozik először a magyar film kér­désével. Amikor évekkel ezelőtt megszervezte a Filmipari Alapot, már akkor állást foglalt ebben az ügyben. Az állami alap_megszervezésével, a kormány mintegy dokumentálta azt az elvet, hogy a játékfilmgyártás terén az állam feladata^csak az lehet, hogy a gyártás előfeltételeit megteremtse és a magántőkét vállalkozásokra ösztönözze ás annak bizal­mát felébressze. A Filmipari Alapra mind a kát szempontból szükség volt. A gyártási előfeltételek biztosítása terén végzett munkájáról valaannyien tudnak. A magántőke ösztönzésére kitűzött felada­tát sajnos, megvalósítani nem tudta. A Filmipari Alap megalakítása alkalmával a magántőke ösztönzése hármas elgondolásban kepzeltetett el. Az első vonatkozás ? hogy a külföldi filmek bizonyos módon megterheltetnek és az ebből származó összeg a magyar filmgyártás ré­szere szolgáltat bizonyos anyagi erőt. A második momentum az volt, hogy az állam is biztosit bi­zonyos támogatást, amivel dokumentálja a magyar film jövőjében való hitét és bizalmát. Itt az ország súlyos gazdasági helyzeténél fog­va annak idején nem valósulhattak meg azok a várakozások, amelyek a lefolytatott tárgyalások alkalmával reményként kecsegtettek. A film­ipari Alap megalakításakor a pénzügyi kormány csakis egy negyvenezer dolláros kölcsönt tudott az Alap rendelkezésére bocsátani, Megvan azon­ban a remény ma már arra, hogy a pénzügyi kormány e téren nagyobb ál­dozatokat hoz. Biztositom az urakat, hogy a magam részéről ezt a kér­dést állandóan napirenden tartom ás itt igyekszem a maximumot elérni. Fontosnak tartom ezt már csak azért is, mert - amint azt már a_nyilvá­nosság előtt is leszögeztem - véleményem szerint a magántőke bizal­mára es érdeklődésére addig nem számithatunk, amig mag-, az állam nem mutet bizalmat és érdeklődest, anyagi eszközök rendelkezésre boCsá­tásá^a£ a filmgyártás terén. A harmadik momentum tehát a magántőke Á szerepe. Saj­nos,meg kell állapítani, hogy a magántőke köteetkezetes tartózkodást_ mutat 8^roblémár(kkal szembenv Véleményem szerint ennek oka a rentabi­litás kérdésének fel nem ismerésében all. Es itt újból rá kell mutat­nom arra, hogy a sajtó állásfoglalása milyen nagy szerepet játszik a magyar film ügyében. Amig a kormány igyekszik a magántőke bizalmát fel­kelteni, addig egy-két sajtóközlemény vagy nyilatkozat könnyen alkal­mas lehet arra, hogy hosszú hónapok munkaját egy nap alatt aláássa. Nem vizsgálom, hogy'mi az, ami az ilyen cikkek és nyilatkozatok meg'*­jelenésekor indító okként szerepel: - nem szeretem P meddő vitákat T Higyják el azonban . i, hogy a magyar film nagy ügyének akkor tesz­nek jó szolgálatotj ha panaszaikat és kritikájukat az illetékes hatóé ság elé juttatják ás ezzel a sajtó részére csak azt hagyják meg, ami a közvélemény elé kerülve a magántőkét a magyar film rentabilitásáról és szükségességéről meggyőzi. Nem szabad a rendszer, ás a követendő­- módszerek feletti vita erdekében feláldoznunk magát a magyar,filmet, Véleményem szerint, a m^i tanácskozásunk tárgya főleg az kell, hogy legyen, miként ébreszthetünk nagyobb bizalmat a magán-_ tőkében a magyar film rentabilitása iránt. Itt természetesen hatosági intézkedések is szóba jöhetnek; mert talán van olyan rendelkezés, amely­alkalmas arra, hogy annak /dapján a magántőke kalkuláció iát megtalálja T ( po l l/t. Kotr )

Next

/
Thumbnails
Contents