Napi Hírek, 1929. március/1

1929-03-07 [0198]

ína k ínak /Churchill emlékiratainak folytatása/ Az osztrákőEi és a magyarok/,akik mellettük ugyanazon hadseregekben ugyanazon frontokon harcoltakykinnt kellett-ülniök a vereség árnyóMban és a háborús bűnösség bélyegével hom­lokukon. Bármilyen nagy |i^nfolt| az osztrák-magyar uralkodó osztályok ki­vételes felelőssége, esztelenség volt e két állam néptömegeinek bármelyi­két akár leül önösen ártatlannak, akár bűnösnek tekinteni, vala menny fjüket egy és ugyanazon áramlat sodorta ellenállhatatlanul'az örvénybe. Mégis az egyiket agyondédelgették, a-másikat agyonütötték. Két katona egymás mellett vérzett a közös ügyért. A háború végén vissza akartak térni szülő­föl djülcre, 'de uj határvonal mered köztük. Az egyikből > bünöo szegény ördög lesz, aki"örülhet,ha életét menthette még a győztes bosszúja elől, a másikról pedig kitűnik, hogy maga a győztes, r Ilyen siralmasba sors játék­szereinek élete. Mégis rossz dolog, ha egy világrész központján születik az' ember. Ezeknek az eseményeknek eredője lett az uj Magyarország határa isw Magyarország elvesztette Szlovákiát, Horvátországot, Erdélyt és még Ausztriának is jelentékeny területeket kellett átengednie. Különös szeren­csétlenség volt a magyarokra " hogf kormányzatuk ép|pj£| a párisi konfe rencia legkritikusabb idején borult fel. Budapesten kommunista forr^dal^om ütött ki, Kun Béla és tanítványa és Moszkva megfizetett eszköze magához ^ra-*-­gadta a hatalmat, amelyet gonosz kegyetlenséggel és zsarnoksággal használt. A legfelsőbb tanács csak vitatkozni tudott, de a román hadsereg,amelyet a kommunista csőcselék megtámadott, betört Magyarországba, • { v 1..5 rak. J ' \ , A románok t irgalmatlanul', kifosztották az országot. Igy a magyarok épen akkor voltak'a leggyengébbek, amidőn életük legfontosabb kérdéseiben döntöttek. Nemcsak hogy felszabadultak az idegen nemzetiségek, de több mint 2-1/2 millió magyar, az egész lakosság egynegyede,idegen uralom alá került, Churchill végül megjegyzi, hogy Bulgária szerencsésen ^megmenekült f ' a versaillesi békét közvetlenül követő kedvezőtlen kimerültségi periódustól. Épen ezért a bolgár szerződést sokkal nagyobb gonddal és alaposabban szövegez­ték meg. A szakértők végre beletanultak a békecsinálás mesterségébe. Igy Bul­gária alig szenvedett lényeges veszteséget* tekintetbe vették < gazdasági és földrajzi szükségleteit és biztosították a tengerhez vezető utjat, holott az antantnak nem csekély oka lett volna haragudni Bulgáriára az oroszokicai és angolokkal szemben tanusitott hálátlanságaért. Világos, hogy ezek a területei rendelkezések még sok súrlódási pon­tot hagynak hátra s áz érintett lakosságnak sok szenvedést, Európának pedig súlyos gondokat okozóiak. De igazságosabb megoldáshoz angol, francia és .; amerikai csapatokra lett volná, szükség, már oedig a háború utáni kimerültség lehetetlenné tette az ilyen terhes vállalkozást. A forma, melybe az uj Kö­zép- és Déleurópát döntötték, durva és hevenyészett munka volt,' de legalább bizonyos általános gyakorlati céloknak megfelelt, § Pécs, március 7. A Magyar Nemzeti Szövetség mohácsi körének mcgalak lása alkalmából üdvözlő táviratot leüldött a miniszterelnöknek, aki az üdvözlé sért mos-ty mondott köszönetet./MTl/

Next

/
Thumbnails
Contents