Napi Hírek, 1929. március/1
1929-03-06 [0198]
/ A jogi szakértők véleményéről szóló genfi tudósitás folytatása/ Zauniusz Litvánia képviselője kijelentette, hogy a jogaszbizottsag Helentését nem fogadhatja el. Chamberlain erre kijelentette, hogy a tanács saját autoritásának es munkakénésségének csorbítása nélkül nem mehetne bele abba, hogy minden állam maga döntsön a felett, vájjon a negyedik szakasz alapján rŐSZt vehet-e a tanácsnak bizonyos kérdésben folyó tanácskozásain. Egyedül a tanácsnak all jogában minden egyes esetben á fölött dönteni, vájjon az a különös érdek amelyre valamely állam hivatkozik, szükségessé teszi-o a negyedik szakasz alkalmazását. /MTI/ :: Genf, március 6. /Wolff/ A népszövetségi tanácsnak a kisebbségek ügyében való elvi állásfoglalása körüli tárgyalásokat . .-a közönség és a sajtó képviselőinek nagy érdeklődése mellett folytatták. Ma délután Zaleski'lengyel külügyminiszter a tanácsülésen-egy nyilatkozatot olvasott fel,amelyben egyebek között kifejtette, hogy a kisebbségi szerződésekben nincs olyan intézkedés, mely a kisebbsági panaszok ügyében jelenieg_folyo (szabályozná, Epen ezért a szerződések keretein kivül Jött let re ez az eljárás és a népszövetség a kisebbségi szerződéseket aláíró államok megegyez ősével'dolgozta ki, mert ezeknek beleegyezése nélkül nem jöhetett volna létre. !*o4ncí*/>-&áJ~ , Ezek az államok ismételten is kijelentették, hogy a jelenlegi rendszeren minden változtatást lehetetlennek tartanak, hogy ha - .. változtatassok csak ezekre az államokra volnának kötelezőek. Epen ezért elsősorban is meg kellene azt vizsgálni, hogy Dandurand javaslatai uj eljárásra vonatkoznak-e és nedig olyan mértekben, hogy azoknak a megvalósítása a^ aláírd álla' moknak a kisebbségi szerződésben foglalt kötelezettségeit megváltoztatja.- c, A jogászbizottság mai jelentéséből meggyőződött arról, hogy a bizottság véleménye szerint a javaslatok egyes pontjai tulmennék a kisebbségi szerződé*' sek és a kisebbségi nyilatkozatok jelenlegi.keretein. • Azt javasolja tehát, hogy a tanács bízza meg egyik tagját, hogy ket másik tanácstag támogatásával vizsgálja meg ezt az előzetes kérdést es a kefdes áttanulmányozása után teriesszer jelentést ? népszövetségi tanács ele. Titulescu román delegátus kormánya nevében "„csatlakozott^, a lengyel javaslathoz,amelynek célja as, hogy megállapítsa, vajjoh a javasolt változtatások tullépik-e vagy sem a jelenlegi kötelezettségeket, Titulescu fenntartotta magának a jogot, nogy a vita további folyamán ismét felszólalhasson. A harmadik felszólaló Chamberlain angíl külügyminiszter volt, aki mélyrehatóan fejtegette a kisebbségi eljárás jelenlegi menetét, e mellett hangsu-, lyozta a kisebbségi kérdés ügyeben kezdődő általános vita fontosságát es kifejezte azt a reményét, hegy ennek a vitának az eredménye általánosságban kiválóan hasznos lesz. /MTI/ P á r i s 'március 6. /Havas/ Irányadó körökben megcáfolják egyes lapok* nak azt a hirét, amely szerint Poincaré a kormány'helyzetének megbeszélése céljából tanácskozni szándékozik Casals képviselővel, a radikálisszocialista par, jnarmamenti frakciójának vezetőjével. Ismételve rámutatnak arra, hogy Poincaré már többször határozott formában kijelentette, hogy amennyiben'a kamarában kisebbségbe jitna, elhárítja magától az uj kabinet megalakítását, /MTI/