Napi Hírek, 1929. március/1
1929-03-04 [0198]
Zaleski lengyel külügyminiszter kijelentette, hogy Lengyelország is nemsokára ratifikálja az úgynevezett mérgesgáz-jegyzőkönyvet. A chilei tanácstag hangsúlyozta, hogy hazája fokról-fokra igyekszik ratifikálni a Népszövetség auspiciumai alatt létrejött konvenciókat, és kijelentette, hogy hazája változatlanul hü tagja a Népszövetségnek. JScialoja elnök nyomatékkal üdvözölte ezt a megállapítást, amelyet általában ugy fognak fel, mint visszautasítását annak a hirnek, amely az utóbbi időben ismételten felmerült, hogy tudniillik Chile ki akar lépni a Népszövetségből. A tanács végül magáévá tette Procope finn külügyminiszternek a mandátum-bizottdágok legutóbbi ülésezéséről szóló részletes jelentését. A jelentés.megállapítja, hogy a mandátumom alatt álló területeken a gazdasági egyenjogúságot csak valamennyi mandatárius hatalom állásfoglalásának megtörténte után lehet továbbfejleszteni. A jelentés nagyon részletesen tárgyalja az 1927 óta Nagybritárria és Irak között uj szövetségi szerződóé érdekében folyó tárgyalásokat és az ezzel kapcsolatos katonai és pénzügyi megállapodásokat. A jelentés beszámol a mandátum bizottság több tagjának aggodalmáról a Népszövetség és Irak viszonyában e szerző- ' désekből támadható lazulása miatt, amely gyengitheti a Népszövetség ellenőrzését Irak felett. Chamberlain közölte, hogy Anglia mindeddig nem volt abban a helyzetben bogra Népszövetség elé terjessze a szooahozott és még tárgyalás alatt álló szerződési munkálatokat. Meggyőződé se,hogy mihelyt eljön a szerződés előterjesztésének időpontja, a tanács angol tagjának módjában lesz az esetleg felmerülő aggályokat eloszlatni. A tanács legközeleboi ülését holnap délaián 4 órára tűzték, ki s ezen esetleg már meg is kezdik a kisebbségi probléma elvi vita iát* A jugoszláv kormány rövid levelet intézett a Népszövetség i5~ titkárához, s ebben kifejezi ama meggyőződését, hogy amennyiben a tanács az eddigi Kisebbségi szerződések megvált ozatatasát natározná el, a tanácskozásba bevonják a Jugoszláv kormányt is. Hasonló levelet várnak a prágai kormánytól. /MTI/ :: P á r i s .március 4. /Wolff/ A jóvátételi szakértők bizottsága ma délelőtt 11 órától 11 óra 50-percig ülésezett. A kiküldött albizottságok nevében a kommercializálás és a mobilizálás kérdéseiről lord Revestoke /Anglia/, a Transfer-bizottság munkájáról Sir Joshuah Stamp /Anglia/ s a"dologi szolgáltatások problémájáról Perkins /Amerika/ tett jelentést. A jelentések felett ' ma vita nem indult meg. A szakértőbiztottság legközelebbi plenáris ülését sze-rdén délután te rtja'. °A három albizottságot megbizták , hogy időközben vizsgállak mgg, lehetne- e egyetlen szervezetbe összefoglalni az általuk tervbevett s az ő illetékességük körébe utalt „ .... szervezeteket, s nem lehetne- e * ; erre más kérdéseket is rábizni. A tárgyalásokról kiadott * közlemény magyarázataként kijelenti*, hogy még semilyen tekintetben sem váiplták, milyen jogai lesznek az albizottságokban tervezett szervezeteknek. E szervezetek részben valószínűleg autonóm cselekvési jogot, részben tanácskozó jelleget kapnak /MTI/ - - ORSZÁGOS