Napi Hírek, 1929. február/1

1929-02-12 [0196]

/?/ § Paris, február 12. /Magyar Távirati Iroda/ A lapok ielentik. hogy a szakértői konferencia tagjai ma délelőtt 11 órakor tartották második hivatalos ülésüket az V,György-szállodában. Az ülésen Owen Young elnökölt. Nagyszámú ujságiró várakozott a megérkező szakértőkre, akik azonban nem voltak hailandok senmiféle nyilatkozatot tenni. Azokat a termeket, amelyek­ben a tanácskozások folytak teljesen elzárták a szálloda többi részétől, hogy a konferencia tagjait zavartalanul folytathassák tárgyalásaikat. A Journal de. Debats ugy'értesülj hogy a mai ülés főcélja inkább egy­más nézőpontiának a megismerése, továbbá a helyzettel való megismekkedés volt. A mai tárgyalás eredményeképen egyébként megállapitható az is, irja a lao, hogy minden egyes delegáció szabadon'hívhat meg kívülről szakembereket felvilágosítás és magyarázatadás céljából, Ezen az alapon ma. meg is Jelent a tanácskozáson Quesnay^ a Francia Bank gazdasági tanulmányi igazgatója, aki kiegészítő felvilágosításokkal szolgál a tanács tagjainak. Az ülés 3/4 1 órakor ért végét és a távozó delegátusok most is vissza utasítottak minden nyilatkozattételt,, ' A konferencia tagjai délután 3 órakor újból ülést tartanak. i /p/ § Paris, február 12. /Magyar Távirati Iroda/ A lapok jelentik, nogy Cammerlinck, a szakértői konferencia hivatalos tolmácsa ma reggel influenzában meghalt. Az elhunyt családiához Poincaré miniszterelnök és Briand ldilügyminiszter hivatalos rószvétnyilatkozatot intézett. Cammerlinck több nagy nemzetközi konferenciának volt már hivatalos tolmácsa. Több alka­lommal részt vett a népszövetség munkáiában is és a Dawes^-tervezet kidolgo­zására összeült konferenciának is hivatalos tolmácsa volt # Az elhunyt Cammerlinck 50 éves volt. /?/ | Paris, február 12. /Magvar Távirati Iroda/^Az Intransigeant/ jelenti Brüsszelből, hogy ma reggel 4 órakor egy olaj gyárban tüz ütött ki, ugyanebben'az épületben egy rongyraktár volt elhelyezve, amely szintén tü­zet fogott. A kivonult tűzoltóság csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudott küzdeni a tűzvész ellen. A mentési munkálatok közben négy tűzoltó a hideg­től rosszul lett ugy hogy kórházba kellett őket szállítani. Megnehezítette az oltási munkálatokat az is, hogy a viz a fecskendőcsövekben befagyott. A kár rendkívül nagy. /-/ § Prága, február 12. /'''agyar Távirati Iroda/ A cenzúra elkobozta a \ Prágai Magyar Hirlap mai számát egy intervju miatt,amelyet a lap Bupuis francia jogtudóssal, a francia Akadémia tagjával^ a kisebbségi kérdésről folytatott beszélgetése tárgyában közölt. Az ügyészség az intervjunak azt a részét kobozta el.amelyben űupuis a kisebbségi szerződésekben azt hibáztat­ta, hogy a katona., szolgálatot a nemzeti kisebbségekre nézve kötelezővé teszi* ; M § P á r i s, február 12. /Magyar Távirati Iroda/ A lapok jelentik, hogy a párisi főispán a városi tanáccsal egyetértésbon elhatározta, hogy a rendkívül nagy hidegekre való tekintettel a főbb utvonalokon kályhákat helyez ! el. A meteorológiai intézet ma éjjelre még nagy hidegeket jósol es Pa­ris területén. - 18 fokot várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents