Napi Hírek, 1929. február/1

1929-02-10 [0196]

§ Zimmer Sandorné született Túrt Johanna hosszú szenvedés után vasárnap nyoicvanhateves korában Sepronban elhunyt. A köztiszteletben allo matrónat széleskörű rokonságagyászol ja. Az elhunytban Zimmer Ferenc, a Magyar Távirati Iroda szerkesztője, édesanyját veszítette el. ^Székesfehérvár, február 10. Az ország első téli gazdasági iskoláját, amelyet a város hozzájárulásával a foldmivelesügyi kormányzat épített, ma adták át rendeltetésének ünnepélyes keretek kö­zött. A város Mayer János foldmivelesügyi minisztert kérte fel az iskola felavatására, aki a megóvást el is fogadta s ma reggel a fővárosból autón Székesfehérvárra indult. Nagy tétí% határában azonban olyan hófú­vásba került, hogy útját nem folytathatta tovább és kénytelen volt vissza­térni a fővárosba. A foldmivelesügyi miniszter /'telefonon értesítette a vármegye fő ispánját,gróf Széchényi Viktort arról, hogy ilyen körülmények között a felavatóünnepen nem vehet részt, s egyben felkérte a főispánt arra, hogy nevében az iskolát f lavassa. A város intelligenciájának és a gazdatársadalom jelenlétében folyt le az avatóünnepély, az iskolában. Ott volt > Shwoy Lajos megyés­püspök, Kaltenecker Viktor felsőházi tag, Simon András országgyűlési kéoviselő, Schönner Odilo altáboraa^, gróf Károlyi József. Czvetkovics Ferenc miniszteri osztálytanácsos, Molnár Jenő gazdasági főfelügyelő, dr. Nagy Sándor, a Falu Szövetség igazgatója, és még számosan. Az egybegyűlt közönség/Jéjön Zsalud Gusztáv, az iskola igazgatója, üdvözölte grof Szé : chényi Viktor főispánt, aki válasza során tolmácsolta a foldmivelesügyi miniszter üzenetét. Bilkey Ferenc esperesplébános és Miklós Géza refor­mátus lelkész beszédei utan, akik Isten áldását kérték az iskolára, a közönség az iskola igazgatójának vezetésével megtekintette az iskola epü­letét és berendezését, maid mindannyian átvonultak a Gazdakörbe, amely ugyancsak az iskola épületében kapott helyiséget-Itt díszközgyűlés volt, amelyéé a Felsővárosi Dalárda a Magyar Hiszekeggyel nyitott meg. Lits Ferenc, a Gazdakör elnökének, üdvözlő szavai utan gróf Széchényi Viktor főispán mondott ünnepi beszédet, /. . Rámutatott arra, hogy ma, amikor a kisbirtokok szaporodásával a nagybirtokok mindinkább elaprózódnak, mennyire szüksége van a gazdatár­sadalomnak arra, hogy szaktudását feilessze, s kisebb földjén is ugyan­olyar termésátlagot produkáljon, mint a nagybirtok. Arra kérte azután a gazdaifjuságot, hogy ne becsüljék le a földmives foglalkozást, ne resteljék a paraszt elnevezést, mert ez nem szégyen, . hiszen a magyar paraszt békében és háborúban egyaránt dicsőséget szerzett ennek az elneve­zésnek, s ha valaki a müveletlenséget a paraszt szóval akarja megjelöl­ni, az nincs tisztában a fogalmakkal, s önmagát piszkolja be akkor, ami­kor mást gáncsolni akar. A főispánnak nagy tetszéssel fogadott beszéde után Havranek Jó­zsef alispán a vármegye ne vében,; Zavaros Aladár polgármester pedig a vá­ros nevében mondott köszönetet á foldmivelesügyi miniszternek azért, hogy az első téli gazdasági iskolát Székesfehérváron állította fel.Lits Ferenc elnök indítványára a díszközgyűlés egyhngu lelkesedéssel elhatá­rozta ; hogy a foldmivelesügyi minisztert táviratilag üdvözli. A dísz­közgyűlés a hjjwausz...elánekXéaéyel ért véget. r^L* SZfnt Imre-teremben báríTcé'tf"vollM di s zkőZff y ü léa" után/ amelyen az első pohárköszöntőt gróf Széchényi Viktor főispán mondotta a kormány­zóra," grcf Károlyi József - • a távollévő foldmivelesügyi minisztert köszönt tte fel.

Next

/
Thumbnails
Contents