Napi Hírek, 1929. február/1
1929-02-07 [0196]
/A közigazgatási bizottság ülése. Folytatás./ JL Krúdy Ferenc szerint fenn kell tartani a javaslat rendelkezését a 30 éves korhatárra '". , mert a javaslat konstrukciója Összefüggésben kéli hegy legyen az országSgyülési képviselőválasztásokra vonatkozó törvény rendelkezéseivel. Huszonnégy éves korban még semminemű gyakorlatot nem lehet szerezni a közigazgatásban és az ilyen embernek nem is lehet imperiumot adni a kezébe, Wolff Károly felemlíti, hogy a belügyi államtitkár szimpátiával fogadta a keresztényszociális part javaslatát a 24 éves korhatárral kapcsolatban és kilátásba is helyezte támogatását. Nem érti tehát, miért ellenzi most a kormány a korhatár leszállítását. Ha a.24 éves ember érett arra, hogy mint orvos, ügyvéd, vagv mérnök működjék, akkor a megyénél és a városnál is megállhatja a'helyét. Sztranyavszky Sándor államtitkár kijelenti, hogy a kereszténypárt értek zletén csupán azt a nyilatkozatot tette, hogy a gondolattal szimpatizál és a miniszternél támogatni fogja. Ennek az Ígéretének eleget is tett. Scitovszky Béla belügyminiszter kérte. hogy az egységes koncepció kedvéárt tartsák fern a 30 éves korhatárt. A nőket nem annyira a politikai, mint inkább a társadalmi életben kivánja foglalkoztat-, ni. Megadná a nőknek a városokban a passzív_választójogot, ha érettségi bizonyítvánnyal vagy ezzel egyenrangú minősítéssel rendelkeznek. A bizottság ebben a tekintetben végérvényesen nem döntött, minthogy a kérdést előbb a kultuszminiszterrel kell tisztázni. Minthogy az előadó a 24 éves korhatárra vonatkozó indítványát visszavonta, a bizottság Patay Tibor és.'F. Szabó Géza kisebb módosításával az eredeti szöveget fogadta el. • Nagyobb vita folyt a nyolcadik szakasznál is, amely a kizaro^ okokról és az isszeférhetetlenségről intézkedik. Végül is a bizottság a miniszter indítványára kimondotta, hogy a szakaszt a fővárosi tflr*. vény összeférhetetlenségi szakaszának alapján módosítja azzaljaz .eltéréssel, hogy az ügyvédekre vonatkozó kivételes elbánást ebbőn a javaslatban mellőzik. A bizottság legközelebbi ülését pénteken délelőtt fél 10 órakor tartja. /?/ • § P á r i s, február 7./MagyarvTávirati Iroda/ Az O&Rftország és a Vatikán közt megkötött egyezményt vasárnap irja alal "• E. 1 -JI Mussolini és G-asparri bíboros. A pápa hivatalosan hétfőn fogja közölni az egyezmény aláírását és az okiratok kedden fognak megjelenni az Osservatbre Románcban. Ami a territoriális kérdést illeti, a most megkötött egyezmény a jelenlegi helyzeten csak egészig elentéktelen módosításokat tartalmaz. A különböző állam oknál! akkreditált pánai nuncius ok a Vatikántól utasitást kaptak, hegy az egyezmény megkötéséről a különböző kormányoknál • egységes közi ' tegyenek.