Napi Hírek, 1929. január/2
1929-01-18 [0195]
§N agy várad, január 18. A kolozsvári rendőrség namrégibem elfogott egy Kántor nevü gonosztevőt,, akit vonatokon elkövetett kloroformos rablások miatt körözött a nagyváradi rendőrség* Amikor Kántort egy nagyváradi d tektiv Kolozsvárról Nagyváradéra kisérte. Kántornak, bar vasra volt verve, sikerült útközben megszöknie. A szökés körülményei igen gyanúsak voltak és csöndes vizsgálat indult meg, amelynek azután ujabb lendületet adott az, 1 hogy egyik nagyváradi városi mérnöknél megjelent agy közismert-utazó hamiskártyás és megbizást adott neki ogy ház ter* vének elkészítésére. Beszélgetés közben elmondta a mérnöknek, hogy a vasúti kárt vázas sem fenékig tejfel, mert a hszon nagy részét lo kell adni a de tektiv éknek. A mérnök az oset@t tudomásara hozta Reu prefektusnak, aki ez alapon ujabb vizsgálatot indított, amely megállapította, hogy Nagyváradon a közismert hamiskártyások élénk társadalmi éleiét élnek, sürün fordulnak meg nyilvános helyeken és mind ^meggazdagodtak. Kiderült az is. hogy mindezt azért tehették, mert állandóan fizettek a detektivek^t, sőt a visuti kalauzokat is. Megtörtént, hogy a kalauz saját lámpásával világított a vonatban az egyik hamiskártyásnak, aki asfc "itt a piros,' ott a piros" ismert kártydőobálási módszerrel fosztogatta az utasokat, sőt egy utast le is szállított a vonatról, aki a kalauznál panaszkodott a hamiskártyások manipulációi ellen, isme rt / Reu prefektus előállította a rendőrségre az összes/haaiskártyásokat. °kik azután rávallottak a detektivekre . A vizsgálat alapján négy detektívet azonnal • elbocsátottak a rendőrség kötelékéből, hármat pedig felfüggesztettek. Ezenkívül felfüggeszte- ték Borodi Györgyét, a '* v " • nagyváradi bűnügyi osztály főnokót^is , aki azelőtt esendőrermester volt, később azonban fokról-fokra emelkedett és különösen a kommunista üzelmekkel vádolt munkásság vallatásánál elkövetett brutalitások miatt vált hirjáhedtté. Jelenleg Hagy varadon tartózkodik Bqd'gan belügyi inspektor, aki egy magasrangu rendőrtisztviselő ügyében folytat vizsgála tot, § Pro domo. E kiadáshoz mellékeljük az Operaház jüvőheti szinlapj á t. » ~^ ORSZÁGOS LaYtlTÁR -.. K. szekció ,— §Münchenbő 1 jelentik: A müncheni Magyar Segélyző Egylet hagyományos bálja szerdán volt a Hotel VierJahreszeiten fényesen feldiszitott' termeiben. Mint minden esztendőben, a magyar bál az idén is a müncheni farsang társadalmi fénypontja volt. A Hotel Vier Jahreszeiten termeiben azon az estén ismét ^lünchen előkelősége találkozott, A G-izella főhercegnő védősége alatt álló bálon a vednöknőn, Mária Jozefa főhercegnőn és Klára bajor hercegnőn kivül megjelent Lajos Ferdinánd bajor herceg és Vilmos herceg, a némát trónörökös fia, valamint Wied herceg, volt albán fejedelem. A német Reichswehrt Ruith tábornok^ a bajorországi vederő-kerület parancsnoka képviselte, mig a müncheni rendőrséget Mantel rendőrfőkapitánya, a bajor kormányt Stengel báró külügyi államtitkár, a felsőba^_.. f „ jororszagi kerületet Knözinger államtanácsos, München városát pedig a /pol-jjöj gármester és másodpolgármc-ster képviselték. A müncheni magyar kolónia élén lászlófalvi Velics László konzul, i-eleségávei és a konzulátus összes tagjaival, Dezasse Ferenc gróf, a Segélyző Egylet elnöke, Weiss vezérigazgató^ másodelnök, Mierka tábornok, Mcller' Simon műtörténész, Kálmán Páter és Kubinyi Sándor festőművészek, Bródy Dániel könyvkiadó, Somlyó Ernő és sokan mások jelentek meg és a főúri családokon kivül részt vettek a hivatalos személy is égek j, diplomáciai és konzuli képviselők, a kereskedelmi ás pénzügyi világ előkelőségei, a sajtó képviselői/ élükön a nagy l?pok főszerkesztőivel. A táncot Egerváry Bea fiatal magyar tánemüvésznö Liszt II. rapszódiájára lejtett tánccal nyitotta meg. Az est" folyamán AdamekAndor magyar táncművész-partnerével több modern táncot mutatott be.A bál ugy erkölcsileg, mint anyagilag uj'bb nagy sikert jelent a müncheni magyar kolóniának.