Napi Hírek, 1929. január/2
1929-01-28 [0195]
/L/ § London, január 28. /Magyar Távirati Iroda/ Az Observer diplomáciai levelezője az utolsó félév eseményeiben bizonyítva latin, hogy Sándor király mindig a katonai diktatúra felé hajlott és terveiben az abszolutisztikus megoldást régóta előnyben részesitette az alkotmányos eszközökkel szemben. Már július 12-én Hadzsics tábornokot, tehát katonát szánt a kormányelnök szerepére, holott megfelelő, politikus állt• rendelkezésére Korosec személyében. Ezt a kombinációt csak: Hadzsics vonakodása hiusitotta meg. katonai kormányzónak a kirendelése Zágrábba ugyancsak alkotmánysértő cselekedet volt.ítiaelti végtelenül felbőszítette a horvátokat és épen az így keltett zavarok szolgáltattak ürügyet a királynak katonai diktatúra kikiáltására. § A pénzügyminiszter Xálnásy Géza állampénztári főtanácsosi címmel és jelleggel felruházott miskolci és Monda. Alajos szegedi állampénztári tanácsosok ,at mostani állmomáshe lyukon való meghagyásuk mellett állannénztári főtanácsosokká kinevezte./MTI/ Róma, január 28. /Stefani./ Egy berlini újságnak az a hire, amely szerint Giampalit, a míianói fasiszta-szervezet volt titkárát, letartóztatták, teljesen alaptalan. Semmi alapjuk nincs azoknak a magyarázatoknak sem, amelyekkel ennek a;ülütartóztatasnak okát adták,/MTI./ 6 — Sdmota^ r é c s ; ianuár 28. /Bécsi Távirati Iroda,/Ma este egy pékmester feleségével állítólag tipzenkilencéves fia mi:tt ö s szesz ói rlkozot t • A veszekedés folynnén az asszony egy zsebkéssel tiz szúrást ejtett íz urán és megssbesitette a fiút is, aki lefogta a péket. Ezeket n szúrásokat nyilván véletlenségből ejtette' a fián. A két sebesültet kórházba szálli •o.ták, az asszonyt pedig átadták f rendőrségnek./MTI./ /b/ Genf. ianuár 26. /Sváici Távirati írod-;./A Nemzetek Szövetségének ópiumbizottsaga hétfőn folytatta azoknak a kormányjelentéseknek tárgyaiásat, amelyek a kábítószerükkel való tiltott k jresKedel •mről számolnak be./MTI./ /b/ Basel, január 28. /Svájci Távirati Iroda../Az elmúlt hét végén itt sok kommunistát és-antifasisztát tartóztattak le, akiknek Írásai részben nem voltak rendben. 01 szókról van szó, akik közül néhányan Parisból érkeztek Svájcba. Még nem derítették fol egészen, hogy miért jöttek Svájcba. A vizsgalat folyik./VTI./ /b/ Bern, január 28. ,/Svájci Távirati Iroda./ Egy üreg ember, aki narmadikemeleti lakásának ablakából rádióan^termát akart felszerelni, elvesztette az egyensúlyt és lezuhant az utcára. Beszállították a kórházba, de útközben a'koponyaalapiitörés következtében meghalt./MTI./