Napi Hírek, 1929. január/1
1929-01-10 [0194]
/B/ Belgrá d , január 10./Magyar TávLati Iroda,,/ Mreme jelöntése szerint _Zsivkovics tábornok kormánya deklarációban fogja programját közzétenni, B Belgrád január 10./Magyar Távirati Iroda/ Á lapok ma a pravoszláv ünnepek lezárultával ismét rendesen megjelentek. A ma reggel megjelent lapok, a Politika ós a Vreme, ugyanúgy, mint a tegnap délután itt megjelent újságok es a vidéki lapok azt mutatják, hogy úgyszólván csak kormanysajtó van már. A legtöbb, amit valamely lap saját véleményének nyilvánítása tekintetében megengedhet magának az, hogy semmit sem mond. A Politika és a Vreme hasábokon át közölnek jelentéseket arról a lelkesedésről, amelyet az uj rendszer az egész országban állítólag keltett és megelégedéssel közlik a rezsimvaltozásról szóló küllőiül kedvező nyilatkozatokat. A Vreme megállapítja,azt is. hogva változás kedvező hatással volt a délszláv tőzsdei értékekre. A 1 m e r i a, január 10. /Havas./Három fegyenc szökést kisérelt meg. A börtönórők parancsnoka meg akarta akadályozni a szökést és revolverével a szökevények után lőtt, akik közül kettőt megölt, a harmadikat pedig megsebesítette. /MTÍ./ /E/ Belgrád, január 10. '/Bécsi Távirati Iroda./A Politika, a vezető belgrádi lap, Gyorgyevlcs Páter dr. egyetemi tanár vezércikkét közli, amely megállapítja, hogy az eddig fennállott parlamenti rezsim alatt a legrosszabb természetű opportunizmus uralkodott, v mden szaktudás és foglalkozás nélküli profésszionátus politikusok számtalan csoportja alakult azzal a kizárólagos céllal, hogy jövedelmező állásokat szerezzenek az államtól és ilyenmódon valóságos .verseny állott elő az állam kifosztáséra, A legtehetségtelenebb és le glelkiismeretlenebb emberek nyomultak a legelső sorokba, aminek következtében az "" államnak nemcsak parlamenti, hanem gazdasági válság elé is kellett kerülnie^. Az éhség es a szegénység az országban elégedetlenséget támasztó t. Egyes területeken a külföldiek lettek hatalmi témyezőkké, úgyhogy ; a lakosság a felszabadulás után érezte csak magát igazán le igázó t ínak. Az állami közigazgatás durva hibái következtében támadt a horvát kérdés is, amely azonban abban a pillanatban eltűnik, amikor ezeket a hibákat ismét jóváteszik, A lelkiismeretlen professzionátus politikusok végül magának az államnak és a népnek egységét is kérdésessé tették. Mindezek után Sándor király manifesztuma nemcsak mint az igy teremtett helyzet logikus következménye jttt, hanem mint az ország megmentése, mégpedig békés és a legrövidebb uton. Gyorgyevics tanár végül az állami tisztvisalőkérdés alapos megoldásét kivanja, mert ettől függ a szükségss reformok végrehajtása is,/í TI./