Napi Hírek, 1928. december/1
1928-12-03 [0192]
$ Nagy Emil országgyűlési képviselő, volt igazságügyminiszter a mai napon a következő levelet intézte Bethlen Iytván gróf miniszterelnökhöz: Kegyelmes Uram! Amidén folyó évi október hó 7-én Kanizsán tartott beszedemben Téged a svéd-amerikai gyufatrust közvetítési ügyével és az úgynevezett Halász-üggyel kapcsolatban mint felelős miniszterelnököt Politikai értelemben támadtalak, beszédemnek eme része után folytatólag szó Szerint ezt mondtam: "De igen tisztelt választóközönség, nem szeretnem azt, ha valami félreértés csúsznék be közónk. En az imént elmondottakat csakis politikai értelemben vettem s nem vonatkoztattam a miniszterelnök ur személyére, mert őt mindig nagyrabecsültem és nagyrabecsülöm ma is," Másnap délelőtt az újságírók arra kértek telefonon, hogy kanizsai beszédemet illetőleg mondjak valamit, inert az nagy feltűnést keltett s ennek nyomán lefolytatott pongyola, s nem is egészen komoly telefoni beszélgetés révén nem olyan szövegben került a sajtóba az én tisztán politikai természetű támadásom, ahogyan azt előző nap elmondottam, hanem az olyan színezetet n/ert, mintha egyéni becsületedet akartam volna érinteni. Kijelentem, hogy már kanizsai beszédemből kitümőleg is távolról sem lehetett ilyen szándékom és sajnálom, hogy a telefonbeszélgetés újságba került szövege egyéni feddhetetlenségedet érinteni látszik. De ezen tulmenoleg erkölcsi kötelességemnek tartom még annak a kijelentését is, hogy azóta teljesen hitelesen és minden kétséget merőben kizáró módon arról győződtem meg } hogy Neked, Kegyelmes-^ Uram, azokhoz a dolgokhoz, amikért politikailag támadtalak, nemcsak semminemű közöd nem volt. sőt róluk előzetesen semmi néven nevezendő halvány sejtelemmel sem birtál. A sajtóban megjelent azon közlés tehát, mintha befolyásodat a közérdek rovására is egyesek magánérdeké^efet előmozdítására kivántaa volna érvényesíteni, nem felel meg a tényeknek. így kétszeresen fájlalom, hogy a tisztán politikainak szánt támadás olyan szint kapott, mintha a dolognak becsületedhez és feddhetetlenségedhez bárminő köze is lenne, holott tőlem mindenkor távol állott azt ilyen színben feltüntetni. Fogadd őszinte tiszteletem nyilvánítását, mellyel maradtam mindig kész szolgád; Budapest, 1928. december 3. Nagy Emil s.k. § E g e r, december 3. A Schubert-centennárium alkalmából az Egri Dalkör, az Egri Kaszinó és az Egri Zene Egyesület rendezésében négy Schubert-hangverseny volt a Kaszinó dísztermében. Az első hangversenyen Huszthy Zoltán karnagy vezénylésével a Egri Dalkör férfikórusa Schubertdalokat adott elő. Az előadott dalmüvek között szerepelt az "Isten dicsőitése"_ is, amelynek versét Eger egyik legnagyobb érseke: Pyrker J.Lász- ' ló irta és a költő-érsekkjl meleg barátságban álló Schubert zenésítette meg. Az egri Schubert ünnep második napján a kiváló egri vonósnégyes adott kamarazene estét Schubert müveiből. A ceniénnárium többi ünnepélyén a 60 tagu egri szimfonikus zenekar adta elő Schubert alkotásainak válogatott remekeit Huszthy Zoltán karnagy vezénylésével. A Schubert hangversenyeken a kaszinó délszaki növényekkel díszített fényes termében a 100 évvel elhunyt nagy zeneiöltőnek Eger város Színeivel körülfont képét babérkoszorúval ékesítették. Eger város egyházi, katonai, közéleti és társadalmi előkelőségei nagy számban jelentek meg a hangversenyeken. /MTI/