Napi Hírek, 1928. december/1
1928-12-03 [0192]
, . § Kolozsvár, december 3. A 'magyar párt kolozsvári tagozatának választói gyűlésén Bethlen György gróf országos pártelnök beszédet mondottjamelyben rámutatott, hogy az elmúlt tiz év sok szomorú emléke utan a'magyarságban is várakozást keltett a nemzeti Parasztpárt kormányrajutása. Az ui helyzet a oártot komoly feladat elé állította. A oártvezetőségmegfelelő tájékozódás után a magyar -oárt elhatározta, hogy ez alkalommal önállóan, senki másra, csak saját erejére támaszkodva, vesz részt a választá silpizdelemben. Emberek, emberi intézmények, pártok:, nemzetek mind külön sajátságokkal rendelkeznél^ amelyeket mindegyikük csak ügy tud teljesen kifejteni, ha önallo életet el. A magyarságban is kell lennie annyi bátorságnak, hogy ne riadjon vissza attól a súlyos feladattól, amelyet vállalnia kell és amely elől kitérnie nem szabad. A kormány részére is sokkal helyesebb alla-oot az" ha a helyett, hogy - mint a múltban történt - renegátok tenyésztése utján produkáljarak kifelé vagy befelé kisebbségi nyilatkozásokat, a kisebbségeknek valódi képviselete legyen a parlamentben, amelynek van annyi ereje, hogy helyeslm tudjon oly dolgokat .amelyeket a maga" érdekében helyesrLnie kell, de ezzel szemben van ereje ellenezni más dolgokat és megvédeni a maga állásáoontját, amikor vitális érdekei forognak kockán. Bethlen gróf sajnálattal mutatott rá arra, hogy a mostani választáson nélkülözni kell a német kisebbségi testvér eket,akikkel a mu$ választásokon vall vetve küzdött a magyar part. Hogy ez igy történt, annak oka a németek földrajzi elhelyezkedőse,amely sokkal kedvezőtlenebbé formálja választási'kilátásaikat. m volt az oka. hogy bár nagyon erős áramlat volt körükbenm amely fel akarta ujitani ezt a testvérileg kiaróbált választási fegyverbarátságot, végül mégis technikai okoknak fogva ez alkalommal a .két kiseibseg nem találkozhatott egy»táborban, de reméli, hogy a régi barátság a továbbiakban fönn fog maradni.Szóvátette ezután a magyar néoo.ártnak azt az elhatározását, hogy a választásoktól visszavonul, örömmel' fogadja ezt a megnyilatkozást, de nem hallgathatja el, hogy a magyar oárton kivül nincs létjogosultsága egyetlen más aártnak sem. Nom kételkedik abban, hogy a vezetők részéről tiszteletreméltó' szándékok forogtak fenn, mégis ki kell mondani, hogy téves az az ut,amelyen járnak, mert ha tiszteletreméltó intenciók vezetikls, csak töredékét képviselik legjobb esetben is a magyarságnak. De ha még ennél többet képviselnének is. azzal, hogy a magyarság erőit megbontják, csak azt érnék el, hogy az erőket megbontva semmi célravezetőt elérni nem tudnakjcsak azt. hogy a magyarság széttagoltságát mások fogjak kihasználni ellene. Ennek előrebocsátása után kij elenti,hogy a magyar ?árt kapui nyitva vannak s ott helye van minden magyarnak, végül felhívta a választóközönséget ,hogy teljés erőfeszítéssel igyekezzék a magyar pgrt listájának győzelmét biztosítani. /MTI/