Napi Hírek, 1928. december/1
1928-12-03 [0192]
v Angóra, december 3. /török Távirati Iroda,/ ledzsee? bég munkaügyi miniszter az uj kutah-Tavchani vasutvonalat megnyitotta és átadta a forgalomnak. A miniszter beszédében hangoztatta, hogy a török köztársaság tiz ávr.s fennállása óta 2500 kilométer hosszú vasútvonalat épített. Az uj vonalak hosszúsága megfelel az azelőtt épített összes vonalak hosszúságának, amelyeket mind külföldi társaságok építettek. A miniszter megjegyezte, hogy a régi rezsim mindössze öt millió aranyat áldozott vasútépítésre. A török köztársaság ezzel szemben eddig már huszonöt millió fontot áldozott erre a célra. A vasútépítési programmnak megfelelően 1934ig a vas utvonalakat kiterjesztik az Erghani ráz- és Ereghli kőszénbányákig ás befejezik az Ereghli, Mersinei és Samsouni kikötők építési munkálatait. Az uj vasútvonal építési tervezetben elsőnek az erzerumi vonal kiépítése szerepel. /MTI/ * § Jubileum. Lukesch Báláná, a Gazdák Biztosító Szövetkezetének fő ellenőre, most ünnepelte az intézetnél való működésének huszonötödik évfordulóját. Ebből az alkalomból az intézet tisztviselői kara a Metropolszállóban lakomát rendezett, amelyen számos felköszöntő hangzott el. e Halálozás. Zalathnay Benel Emil hajóskapitány, a Dunagőzhaiózási Társaság nyugalmazott felügyelője, több hazai és külföldi rendjel tulajdonosa, életének 75. évében, decenber 2-án elhunyt. Temetése december 5-án, délután 3 órakor lesz a rákoskeresztúri uj köztemető halottasházából. Az, engesztelő, szentmiseáldozatót december 7-án délelőtt 9 órakor tartják a áakats-teri plébániatemplomban. Paris, december 3. $Havas/ A Journal stnassburgi jelentése szerint(az álsp-bronn i Kantonból való dele gá tusalj az elzászi republikánus nápunióknaB, elKat. ár ózták, hogy"a pártból ki lépnék az autonomisták beavatkozása miatt. /MTI/ "tras sburg, december 3. /Havas/ _.• Alsórajna-megye szocialista pártja a minden szocialista programmból ismert pontokon kívül határozati javaslatot fogadott el,amely -/kárhoztatja a klerikálisoknak tett engedményeket s elítéli az autonomista mozgalmat./MTI/ é - Rio de Janeiro, december 3. /Havas/ Brazíliai személyiségek egy vizirepülőgápen elébe röpültek a Caparcona gőzhajónak, hogy a gőzhajóval érkező Santos Dumont repülőt• üdvözölj ék. A hidroplán' a tengerbe zuhant és) , 0 utasa a vizbe fult./MTl/ ktü7wvr**Jff^ - - :: R i o de Janeiro, december 3. /Wolff/ A Santos Dumont nevlt hidroplán a rio de janeirói öböl fölött lezuhant. Mind a tiz 4 utasa életét vesztette. A repülőgép utasai az "dberto Santos Dumont brazíliai repülő) J ' '$ indult fogadóbizottság tagjai voltak./MTI/ (üdvözlés ére\ - - -