Napi Hírek, 1928. december/1
1928-12-14 [0192]
§ D e b r e c e n, december 13. A debreceni, Tisza István egyetem tanácsa legutóbb mozgalmat • indított a matematika -természettudományi tanszékek szervezése érdekében. Az egyetem rektora által elkészített memorandumot az egyetem az egyházkerület és a város képviselőiből szervezett deputáció szándékozott felvinni agy a miniszterelnökhöz, mint a kultuszminiszterhez és a pénzügyminiszterhez. A napokban azonban az egyetem rek- • torához leirat érkezettga kultuszminisztertől, mely szerint még az 1928/29. tanév II. félévében valóra válik "az egyetem s ezzel együtt ugy Debrecen varos, mint a Tiszántúl óhajtása, mert a négy matematika-term'sszettudományi tanszák, nevezetesen a növénytani, állattani, ásvány- ás földtani, végül a matematikai tanszák mielőbb betölthető. B négy tanszák közül kettőt a kultuszminiszter adott a tárcája körében elárt bizonyos megtakarításokból, kettőnek a-" T fedezetét pedig a miniszterelnök eszközölte ki a kultaszbudget javara. Ezeket a tárgyakat eddig a bölesászet, nyelv ás történettudományi kar kebelében azxel őadók adták elő; most e tanszékekre hamarosan négy egyetemi ny. rk. tanárt neveznek majd ki. így a debreceni egyetemen most mar teljes természettudományi oktatás folyik, - amint ezt az egyetem felállításáról szóló 1912. évi XXXVI.. t.c. is kontemplálta, amikor a jel'nlegi négy fakultás helyett öt fakultással biro egyetem létesít éséről gondoskodott. A most betölfesre kerülő tanszékek azonoan nem mint külön mennyiségtan-természettudományi kar szerepelnek, hanem a kinevezendő professzorok a bölcsé-zeti kar kebelébe fognak tartozni. /MTI/ § G y ő r ; december 13. Győr szabadkirályi város törvényhatósági bizottságának közgyűlésén Szauter Berenc dr. polgármester napirend, előtti felszólalásában rámutatott arra, hogy a városnak a háború utan u . létesített legnagyobb egészségügyi es szociális intézménye az uj közkórház, amelynek felépít ásst dr. Y~ss József népjóléti miniszter hathatós támogatása tette lehetővé. A miniszter ezzel tanúságot tett a város iránt érzett szeretetéről ás a varos közönségét hálára kötelezte. Javasolja, hogyha város közönsége soha el nem mulo hálája jeléül a közgyűlési terem szamára festesse meg a miniszter arcképét. A közgyűlés az indítványt egy- * hangú lelkesedéssel elfogadta ás megbízta a tanácsot Ű határozat végrehajtásával. A közgyűlés azután kimondotta, xhogy a városi tisztviselők ás alkalmazottak, valamint nyugdíjasok, özvegyek ás árvák részére karácsonyi segélyt folyósít, maly a rendes havi fizetés 50-100 százalékát teszi ki. •7 ~ ~* ss. L ^London, december 14. /Magyar Távirati Iroda/ Az angol lapok részletesen közlik, a román-választások eredményeit, egyelőre még nagyobb részben kommentár nélkül. A Daily Bxpress és a Morning Fost megjegyzi, hogy Maniu most egy korábbi Bratianu-féle törvény előnyeit élvezi, amely domináló szerepet biztosított annak a pártnak, amely a szavazatok 40,százalékát megszerzi. Amikor a liberálisok ezt a törvényt meghozták, nyilván nem gondoltak arra a lehetőségre, hogy valaha egy másik párt is tarthasson még vá aszta sokat Romániában. /Folytatása következik/