Napi Hírek, 1928. november/2

1928-11-19 [0191]

§ Bukarest, november'IS. /[Magyar Távirati Iroda/ A választási előkészületek javában foaynak. Teljesen önálló listával . megy a választási küzdelembe az országos magyar párt, a liberális nárt^a fajvédő párt, valamint Lupu volt miniszter pártja. Avarescu és Jorga partja közös listát állit fel, de mindkét párt részéről nagy erőfeszítés folyik a listavezetőkért, mert e két part részéről a legjobb esetben is csak ezek juthatnak mandátumhoz^ A kormánnyal együtt mennek,a választási harcba a szocialisták, akik hét mandátumot kannak, es a cionisták, akiknek állítólag hat mandátumot juttatnak. Hir szerint választási kartell iött létre a kormány és a Tornya Gyula vezetése alatt álló magyar néppárt között is. A liberális nárt kebelében erős difózidencia támadt s a disszidens csoportok külön-listák­kal vesznek részt a választásokban. • Az eddigi előjelek szerint a választásokon a kormány fölényes győzelme várható. § Abból az alkalomból, hogy a röTalifÉövetséget Helsiii helyitek át, JungerlfiMihály dr. követ tiszteletére az eszt politikai és kulturá­lis elet vezető férfiai bankettet rendeztek. A banketten megjelentek: K.Páts volt köztársasági elnök, Weidermann volt közoktatásügyi miniszter, Olik köz­oktatásügyi államtitkár, Hurt, a Kereskedelmi Eamara elnöke, Kompusz, a Nemzet Szinház igazgatója, országgyűlési képviselők, tanárok stb. felesegeildcel. IVeidermann. ölik és Kinn tanár lelkes felköszöntőkben méltatták Jungert^cövet­nek az eszt-magyar loilturkapcsolatok körül kifejtett eredményes tevékenységét és arra kérték, hogy a követség székhelyének ' „" áthelyezése dacára maradjon továbbra is vezetője és irányitója az eszt-magyar barátság kimályitésére irányuló mozgalomnak. Dr.Jüngerlfkövet válaszában kijelentette, ,hogy a székhelyváltoztatás sem érzelmeiben, se^programkjában nem jelent változást és,ezután is minden ambíciójával arra fog törekedni, hogy a két nép közti barátságot a politikai^ kulturális, gazdasági és társadalmi Kapcsolatok kiépítésével fokozza. /MTI/ x§ A? P r °, n > november 19. A város közönsége a papréti "torna. ' csarnokban tartott impozáns népgyűlés keretében tiltakozott a trianoni béke­szerződési cllen.A nagygyűlésen Krug Lajos nyug.igazgató elnöki megnyitója után Thurner.Mihály polgármester tartott nagyhatású beszedőt. Kiniczky Antal az iparosság,, dr.Vargha Ferenc a kereskedők, vitéz Hófalvy János a németajkú gazda?olfárok,(ferecs Szaléz dr. a társadalmi egyesületek nevében követelte ' a revíziót. Ezután Fireczky Vilmos tanár olvasta fol a határozati javaslatot, amely-tiltakozást fejez ki a trianoni békeszerződés ellem, s követeli az igaz­^Mfl/' Bethlen gróf miniszterelnöknek és Rothormere lordnak küldik cl. § Házasság. Dr. Petrányi Győző hétfőn délután 6 o'rakor az egyetemi taplómban vezette oltárhoz Hekler Loncit, Hekler Antal egyete­mi tanár, bolcseszetkari dékán leányát, AZ esketésí szertartást Glatt­felder Gyula csanadi püspök végezte fényes segédlettel. Tanuk voltak a menyasszony részéről Klebelsberg Kuno gróf vallás- és közoktatásügyi ' miniszter, a vőlegény részéről Heim Pál dr. egyetemi tanár. A templom hajójában a Szent Imre-Kör tagjai állottak sorfalat. „ mT -i -] . f 2'jt d °-N m 0 • A hir szives közlését kéri Bosin Endre, az MTI belső munkatársa/) 1

Next

/
Thumbnails
Contents