Napi Hírek, 1928. november/2

1928-11-18 [0191]

§ B a j a, november 18.Vass József. Scitovszky Béla, Mayer Já­nos, ^alko Lajos miniszterek, Dréhr Imre államtitkár és több szakreferens ma délben Kalocsa felől autón. Bajira érkeztek, hogyT* • A miniszierek érkezését nangy tömeg várta a városhá­za előtt, aiol a város és a vármegye vezetősége, Balku Gyula főispán, Szaboljevics Dusán alispán és Vojnics Ferenc i/golgármester fogadta a vendégeket. Az idő rövidségére való tekintettel a fogad tatásánál beszéd nem volt s a miniszterek rögtön a város megtekintésére indultak. Vass miniszter először a katolikus legényegylet építkezéseit tekintette meg majd megnyitotta a nemrégiben épült tanonc-otthont . Utána a közkórházba ' ment, ahol a tervbevett járványkórház és tüdőbeteg-pavillón helyét beszél­te meg. Mayer miniszter a Kamarás-Duna rendezési tervét tekintette meg.é* A. helv-^szinén győződött meg a rendezési munkálatok szükségességéről, ame­lyek hivatva lesznek a Ferenc*— csatornát a aknával összekapcsolni. Úgyan­ott^a déli kikötő helyét is megtekintette. Utána az állami méntelepet és • a város egyéb nevezetességeit nézte meg majd a vármegyeházára hajtatott, ahol az alispánnal a megyei lecsapoló társaságok segélyezéséről tárgy alt:', k Scitovszky miniszter a főispán hivatalos helyiségeiben fogadta a hivata­lokvezet: it, valamint Baja szent istván község küldöttségét, amelye: dr . Tantos Gyula esperesplébános és Sámán Jakab közsági biro vezetett. A kül­döttség Baja szentistvánnak Eajához való csatolása ügyében kereste fel a minisztert, ^aki a.küldöttség .'••..*•••,.. kérésére azt válaszolta., hogy • \ ( - c '' -t mint magánembernek is az a vélemény?, hogy ennek már régen meg. kellett volna történnie ' " ^ Mivel csak látogatóban van itt hivatalos nyilatkozatokat nem tesz, A Kül­döttság távozása után a miniszter a város'hivatalos helyiségeit, majd a rendőrség átalakított hivatalát nézte meg. Walko és Scitovszky miniszte­rek ezután.közös tanácskozást folytattak c polgármesterrel a rendőrségit — u *-• i a gimnáziumi építkezés és a régi gimnáziumnak a városv ré­sz fre történő átvétele ügyében. A miniszterek látogatása egy órakor be­fejeződött. Innen Kalocsára Vass miniszter édesanyjához mentek ebédrep és onnan tértek vissza Eudapestre. TVÜ ' ' ' ± O r I r n T' K0*í" vCüt&kLt M Pj^4c^<tjj :: L o n d o n, november 18. /Wolff/ Az eddigi jelentések sze­rint annak a viharnak, amely tegnap Anglia fölött tombolt, husz ember­élet esett áldozat'üli/MTI/ J e 1 b o ur n e, november 18,/Wolff/ Az ausztráliai szövet­ség képviselő' választásának eddigi eredményei szerint a munkáspárt man­dátumainak száma valószínűleg •:- i huszonhétről huszonkilencre emel­kedik, míg a . . kormánypárt mandátumainak száma ennek megfelelően negy­vennyolcról negyvenhatra csökken' ./MTI/ :: P á r i s 'november 18./Wolff/ A Mat innak jelentik St. Etien­neből, hogy Boen-sur-Lignan állomáson egy Clermont-Ferrand felől érkező gyorsvonat nekirobogott egy ott veszteglő tehervonatnak. A gyorsvonat há­rom .• . A kocsija kisiklott ás mintegy husz utasa tö bbá -kevés bbá súlyosan megsebesült. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents