Napi Hírek, 1928. november/2
1928-11-17 [0191]
/t/ La Máddal 3 n a ; /november 17. /stefani./ A La Maddalena és Terra Nuova között közlekedő postagőzös a kormányszerkezet megsérülése következtében Palau közelében homokzátonyra futott. A hajó személyzetét és utasait megmentették, rakományát pedig ki rakták./MTI,/ /-/Prága, november 17. /Cseh Távirati Iroda./ Dr.- Hodzsa Milán közoktatásügyi miniszter karácsony után ankétet hiv össze az iskolai reform kérdésében. Az ankéten iskolaügyi szakembereken kivül a politikai és tudományos körök képviselői is részt fognak venni. A tanácskozás eredményét különbizottság fogja azután feldolgozni és a megfelelő indítványokat a közoktatásügyi minisztérium elé fogja terjeszteni. /MTI./ /-/ P r ága, november 17. A választási biróság a kommunista párt inditványára Kubisko Mihály kommunista képviselőt mandátumától megfosztottnak jelentette ki és helyére Halász csapi mezőgazdasági munkást jelölte ki. Az Ítélet indokolása szerint Kubisko reverzálist irt alá, amelyet azonban nem tartott he* 4 /MTI./ :: Berlin, november 17. /Wolff./ Amsterdamból jelentik, hogy a holland partok mentén a múlt éjjel végigvonuló viharnak több nalászgozös esett áldozatul. Terschelling sziget közelében ma reggel a Noordstern nevü bárka roncsait találták meg. A hárka-egy halászon kivül ennek feleségét és tiz gyermelét is ntagaval vitte. Valószínű, hogy valamennypien elpusztultak. Nem messze a Noordstern roncsaitól a Terschelling szigetéről elindult mentőcsónak egy süly edő ben lévő halász csónak öt főnyi személyzetét mentette meg. Több más elpusfetult'halászhaj ó emberei úszva vagy mentő csónakokon menekült ek ki a partra.A Friesland . " d partjai mentén a vihar idejében még több hálászgczös tartózkodóért,' amelyekről nincsen hir. Az a hajó, amely Ymuiden mellett zátonyra futott, egy hollandi halászgőzös volt, amely Ymuidenből indult el. Hétfőnyi személyzetét ma reggel megmentették. Több folyami hajó-is elpusztult a vihar következtében, A Walon egy vontatóhajó elsülve at. Két tratróz a vizbeful\t. A holland., meteorológiai intézeijjelentése szerint a vihar ereje másodpercenként 24 méter volt ./MTI./ A §Debrecen, november 17, Vakmerő rablótámadás történt szombe ton este _a Hatvan-utca 2. szám alatt lévő trafikban. Két férfi beállit"ott Tóth Julianna trafikosnőhöz, az egyik eloltotta a villanyt, a másik pedig _ fojtogatni ^ kezd te a leányt. Sz nem veszteirte el lélekjelenlétét es segítségért kiáltozott, mire az épen arra haladó Kardos Sándor pékmester és Ludmar Lajos házmester a segítségére sietett. A két tánadó elmenekült,, azonban az egyiket sikerült jlfogni Nagy Sándor huszonnágyévés rovottmultu kovácsseged személy ében,akit csak a Közben odaérkezett rendőrök mentettek meg a meglincselés + ől;Nagy Sándort . a rendőrségen őrizetbe vették, meránylőtársat, Szekeres László rovottmultu csavargót pedig keresi a rendőrség./MTI./