Napi Hírek, 1928. november/2

1928-11-30 [0191]

/L/ § L o nd o n, november 30. /Magyar Távirati Iroda,/ Sir Eoare légügyi miniszter a konzervatív párt egyik lakoma ián beszédet mondott, amelyben a repülés nagydöntősságat hangozta ita. A repülőgépek - mondetta ­nemcsak hatásos, hanem olcsó védelmi eszközök is, amelyekkel a birodalom különböző részeiben kitörő zavarokat néhány órán belül el lehet fojtani. Meg3mlitette a miniszter, hogy néhány napon belül megkezdik a Londont In­diával összekötő járatok elindítását, s a közeljövőben sor kerül a London és Fokváros között közlekedő repülőgépek forgalombahelyezésére is, Áz épí­tés alatt álló két óriási léghajó, amelyek ket -háromezer márt földet te­hetnek meg megállás nélkül, uj utakat fognak nyitani az angol közlekedés­ügy számara, § Egyhetes továbbképző tanfolyam gyakorló orvosok számára a bel­gyógyászati gyógyitásmódokról. A vallás es közoktatásügyi miniszter aiya­gi támogatása lehetővé tette, hogy 1929, januárjától a továt képzőtan­iolyamok újból megtartassanak. Az első ilyen tanfolyamot 1929. január 7-tol január 12-éig a belorvosi gyógyitásmódokról tartják. Előadók a bu­dapesti egyetem belgyógyász tanárai es magántanárai. A program december első hetében fog megjelenni. Vidéki orvosok, elsősorban községi és kör­orvosok korlátolt szambán kétszáznengős ösztöndijakat kapnak. írásbeli megkeresésre az orvosi továbbképzés központi bizottságának irodája /VIII. r aria-rutca39. I.számú szemklinika/ az érdeklődőknek annak idején a programot megküldi. /?/ £ E á r i s, november 30. /Magyar Távirati Iroda./ A francia esküdtszák halálra ítélte Erucy Júlia asszonyt, aki férjét világító­ja zzal meggyilkolta, iz rövid időn belül a negyedik halálos Ítélet, amelyet a francia bíróság asszony ellen hozó t. Az elsőasszony Eurech Jozefin volt, aki egy tizenhároméves kisleányt gyilkolt meg, a másr ". scd ik Dávid asszony, aki egy csecsemőt ölt meg, a harmadik Fabre Planka, aki z i zennégy éves ' ' " ' mostohafiát gyilkolta meg. /F/ § P á r is, november 30./Magyar 'Távirati Iroda./A Mat in jelen­ti Chamberybőlj hogy miután a savoyai hegyekben sikerült meghonosítani a kanadai kékrókát, most a hatóságok segítségével megkísérlik a rénszar­vast meghonosítani. Az első szállítmány már meg is érkezett és minden in ázkedést megtettek, hogy a vadászok le ne lojiék ezeket a szarvasokat és ezért minden szarvas nyakába kolompot akasztottak, /?/ £ P á r is, november 30./Magyar Távirati Iroda./ A Petit Pári­sién jelenti, hogy a jóvátételi szakertőkonfeiencia kérdése körül felmerült francia és angol ellent étekről szóló hirek teljesen valótlanok. A lap­nak londoni jólértesült körökből származó információja szerint bár a francia válasz még nem érkezett meg Londonba, a ket kormány között a Németországnak adandó válaszra és a jóvátételi kérdés valamennyi fon­tosabb pontjára nézve teljes az egyetértés.

Next

/
Thumbnails
Contents