Napi Hírek, 1928. november/2
1928-11-28 [0191]
§ D eb f e c e n, november 28. Alessandro Cutolo, a nápolyi levéltár igazgatója, kát napot Debrecenben töltött, áacxiaki hogy ott megaldk.itsa az "italica" bizottságát. A pályaudvaron a rektor képviseletében 7Jallisch Oszkár lektor, továbbá a debrece ni/fasc io vezetője fogadta az előkelő vendéget, akit az egyetem által / olasz / rendelkezésére bocsátott lakosztályban szállásoltok el. Megér ekz ás ének napján Cutolo megtekintette a klinikákat ás a tudományos intézeteket, amelyek kitűnő berendezéséről a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. Este Darkó Jenő tanár, az egyetem rektora, Cutolo tiszteletére vacsorát adott, amelyen az egyetem'egész tanári kara megjelent. A rektor f elkös zöntőiáre válaszolva Cutolo a magyarolasz testvériséget éltette és kijelentette, hogy Debrecen tudományos intézetei nancsak Magyarországnak válnak becsületére, hanem az egész civilizált világ számára nagy szellemi kincset jelentenek. Tegnap - debreceni tartozkodásának"második napján - Cutolo a délelőtt folyamán meglátogatta a könyvtárat, a muzeumot és a levéltárat. Délután megalakította az Italica bizottságát, amelynek élére Vidonit állította. Este visszautazott Budapestre. Búcsúztatására a pályaudvaron megjelentek a hatóságok képviselői, valamint a debreceni olasz kolónia tagjai. • , • • • ;: P á r i s; november 28./Wolff/ Vihar, eső, hó, áradások: enől szól valamennyi híradás, amely az ország különböző részeiből Parisba érkezik. » vihar még mindig tart és nem is hiszik;, hogy három-négy napon belül javulást várhatnának a csatorna vidékén. /MTI/ :: P á r i s. november 28,/Wolff/ Is sur Tille pályaudvarán tegnap a Nevers és Nancy között közlekedő gyorsvonatnak több'kocsija kisiklott. Három postahivatalnok ás egy utas könnyebben megsebesült./MTI/ :: 2 á r i s, november 28./Wolff/"Lyon városában és környékén a tífuszjárvány aggasztó módon elharapódzott, úgyhogy tegnao már a képviselőházban is rendszabályokat sürgettek a j?rvány ellen. Összesen 1300 megbetegedés történt; idáig 12 beteg halt meg./MTl/ :: u o n d o n , november 28./ : íolff/ A Times jelenti: A párisi ás a római brit nagykövetek tegnap tájékoztatták a francia és az olasz kormányt főbb vonásaibam annak a válasznak a tervezetéről, amelyet a brit kincs tári hivatal a jóvátételi szakértőbizottság kinevezésére vonatkozó október 30.-i német emlékirat tárgyában készített elő. A brüsszeli brit nagykövet ma fogja ezt a közlést megtenni a belga kormány számára miután tegnap Albert király születésnapja miatt erre nem nyílt alkalma./MTI/ § A Szarvasi Dalkar a közelmúltban pályázatot hirdetett jeligéjének megnezásitásáre, amelynek szövegét Orosz Iván, a jónevü vidéki iro irta. A bíráló bizottság most tartott ülásáns a legmegfelelőbbnek a "Hazám cimü jeligés müvet találta-. A 100 pengővel jutalmazott zenemüvet Révfy Gáza zeneköltő szerezte. A dalkar a jeligát gazdag müsoru hangverseny keretében karácsony után fogja bemutatni, amelyen kizárólag Révfy Géza ás Orosz Iván miiveiből kerülnek ki a műsorszámok. A hangversenyen több vidéki város dalárdája is részt fog venni./MTI/