Napi Hírek, 1928. november/2
1928-11-22 [0191]
A maga részéről mindkét megoldást megfelelőnek tartja. Az angol-magyar megoldás is megfelelő, ha megfelelően kidolgozzák és ha figyelembe veszik azokat az érdekeket, amelyeket figyelembe akarunk venni. Xz egyik szempont az volt, hogy a részletes tárgyalás súlypontja lehetőleg attereltessék a bizottságra és elkerültessák az, hogy a plénumban meglepetésszerű momentumokkal lehessen dolgozni. Ezt a célt mindkát javaslat megoldja. A másik szempont az időmegtakarítás volt, hogy a viták ne terjeszkedjenek ki olyan momentumokra, amely éknek megvitatása a mai parlan entáris életben felesleges, jmunka. Hozzá tud járulni olyan módositáshoz is, amely ezeket a szempontokat nem alterálja. f~V^-^&-£ A helyes vitának ugy kell lefolynia, hogy az egyes pártok elvi álláspontja éles megvilágításban részesüljön, de ne történjék meg az, hogy ez az elvi álláspont hus zonöt-vagy harminc szónok által ugyanabban a formában ás ugyanazokkal az érvekkel rekapituláltassák. A magyar vitákban az egyes képviselők egyéni állásponti ukat domborították ki, amely egyezett ugyan a párt elvi álláspontjával, de amely végere dm ánáben csak abban merült ki, hogy jobb vagy kevésbé jól szónok mondotta el. Uj dolgot nem igen hoztak föl; Megfontolandónak tartja azt a gondolatot, amelyre Turi Béla mutatott rá. Ha a parlament lefolyt vitáira meggyünk vissza, azt látjuk, hogy a háború előtt anélkül, hogy a vezárszonoki intézmény a házszabályokban kodofikálva lett volna, a gyakorlatban megvolt. Az. volt ugyanis 2L gyakorlat, hogy az előadói beszédek után felállottak a pártok vezérszónokai ás kifejtették, h szőnyegen fekvő javaslattal széliben a maguk ás pártjuk elvi álláspontját. Régebben nem tartották kiteles-" ságüknek az ellenzéki pártok öss .es tagjai, hogy egy vitánál felszólaljanak ás valamennyien elmondják ugyanazt. Felhozták a vitában, hogy a törvényjavaslatok kellő előkészítés nélkül kerülnek a törvényhozás elé, gyakran nincsenek tájékozva a partok szónokai arról, hogy mi készül. Ha a plénumban általános vita előzi meg a bizottsági tárgyalást, ebből eo ipso következik, hogy minden miniszter . nagyobb Körültekintéssel lesz kénytelen javaslatát előterjeszteni, nagyobb konszenzus fog létesülni az illető miniszter és az őt támogató pártok közt már a benyújtás • előtt is. Ez eddig a bizottsági részletes vita során alakult ki többnyire. Most már az altalános vitánál^ a plénumban meg kell hogy legyen ez a Konszenzus. így az ellenzék tisztában lesz azzal, hogy olyan javaslattal áll szemben, amelyet a parlamentáris többság is már'a magáévá tett, ás elvi álláspontját sokkal helyesebben tud j a kifej teni. Felhozzák, hogy ezentúl majd az általános vita során hadakozni fognak olyasmi ellen, amit nem ismernek ás ami esetleg nem_is fog belekerülni a javaslatba, vagyis az altalános vita célját táveszti. Ha azonban megfelelő előkészítés után kerülnek a javaslatok a ház elé, a bizottsági tárgyalás során a javaslatot eredeti mivoltából kiforgató változtatások nem várhatók. /Folytatása következik./