Napi Hírek, 1928. november/1

1928-11-03 [0190]

Q Mikszáth KáLuán főispán a geszti sirbolt előtt/a következő beszé­det mondotta: -^Nem mint a magyar gálya maroknyi hajótöröttéi jöttünk ide, hogy virágot szórjunk az utolsó nagy magyar Kapitány pihenőhelyére. Akik itt vagyunk, argonauta1 vagyunk egy jobb magyar sorsnak, kik hosszú utunk előtt eljö etünk a magyar Szent Sirhoz hitet meriteni és erőt, hogy szivünkből ki­tépjük a csüggedés dudva ját. - Akit e boltok takarnak legértékesebb gyümölcse volt a viharverte Magyar Fának. Ezt.a gyümölcsöt önkezünkkel téptük le. Ennek azonban igy kellett történnie, mert ugy akarta a magyar Végzet, hogy Pygmeusokat adjon nagy Tisza István mellé kortársakul. - Az elsekéjjesedés korszakában két hatalmas iv emelkedett a magyar közélet két partján csonkán egymásfelé fordulva, de nem egymás ellen! Az egyik a Törtenelem árkádja, amelyen ezer év minden nagy magyarja dolgozott. A másik Tisza-István zordon férfiassága, amelyen maga az ezer eves Történe­lem dolgozott. A Pygmeusok mindent elkövettek, hogy ez a két iv egy pontban ne érhessen soha össze. - A világtörténelmi összeütközés tragikus pontjában találkozott vég­re a nemzet igaz képében, amelyet a legreálisabb magyar államférfi két év­tizeden át fantomként kergetett és a legtisztább Magyar, kinek nagyságában a törpék kora csak megbotlani "tudott: nem az glet szántóföldjén, de mar az Örökkévalóság kapujában. * Csak kiA lélek vallhatja, hogy a vértanút a körülmények sodorják a halálba. Önként megy oda. A Végzet hívja. A Hivatás taszitja. - Az a'golyó, amely átjárta a legönzetlenebb magyar szivet, ugyan­azon a napon készült, amikor a magyar Géniusz szeszélye egyetlen magyarba sűrítette össze ősfajtájának minden erejét és balsorsának minden keserűsé­gét . - A magyar tragédiának legmegrenoitőbb fejezete, hogy a nemzet évről-évre a holt vezér sírjához járul és várja ébredését. - A régiek: a fegyvertársak nem tudjak megszokni, hogy Tisza Ist­ván pihen, amikor baj van; az uj gárda, az egyre növekvő uj garda szemében már nem szimbólum többé, de valóság, amely él, éltet és - gyoz! - A gyötört magyar lélek lázas hallucinációjában ídevetiti a sir­bolt kapuja elé az ujtestamentumi angyalt, hogy hirdesse: "Akit kerestek nincs mar itt. Feltámadott!" - Ahol két magyar összeteszi a maga keserű baját, már ott van kö­zöttük. Nagy lelke zug a szélben, amely a Királyhágó felől süvit, ércereje érzik ki a magyar földből, mely acélos búzát ringat a. magyar munka nyomán, izzo magyarsága verejtékez a görnyedő homlokán, lelkének férfias tisztasága megszűri a magyar szívnek minden salakját, példája, mint a napkéve,egyszerre süt. be a palotába, ahol vezérek laknak és a gunyhóba, ahol a nemzet lakik, víziója betölti rezgésével a magyar - étert; nem ismer Trianont, határt csak ott, ahol már magyar sziv nem dobog. - Ha a gyarló ember beletekinthet a nemzet újjászületésének misztériumába igy látja felkelni közöttünk Tisza Istvánt; nem vértelen sá­padt kísérletként, de erőtől duzzadtan, mint hódi tót. uj,országfoglal ót. - Mert'a Hajál és Lelkinagyság keresztezéséből Elet fakad. Ez a vér­tanuk aureolája. Az Elet nyomán barázda nyomul. Sok barázdából ország szé­lesedik. /Folytatása következik./

Next

/
Thumbnails
Contents