Napi Hírek, 1928. november/1
1928-11-11 [0190]
, §Kispest , november 11. Vasárnap délelőtt leplezték le ünnepélyes keretek között a város 717 hősi halottjának emlékművét, Hybl 'József kispesti szobrászművész alkotásat. A Templom-téren, az ünnepély szinhelyén több ezer főnyi közönség gyűlt össze. A szoborral szemben diszsátor állott az előkelőségek regére. Ott volt Preszly Elemér főispán. Agoraszto Tivadar alispán, vitéz•dr^Végh Kálmán államtitkár, vitéz Lipcsey Marton ezredes törzskapitany, dr. Válya Gyula polgármester, Janda Károly miniszteri osztálytanácsos, Brandtner Pál főjegyző, s még számosan. Az ünnepély előtt valamennyi templomban ünnepi istentisztelet sclt, mely után a résztvevők a Templom-térre mentek. A kispesti egyesitett dalárdák a "Hiszekegy"-gyel nyitották meg az ünnepélyt, majd Győry Ottmár miniszteri tanács a szoborbizottság tagja ismertette a szobor keletkezésének titfténetét s köszöntötte áldozatkészségeért a város közönségét. A szoborbizottság nevében átadta a szobrot,amelvt Preszly Elemér főispán ünnepi beszéde közben lepleztek le. - Szomorú jubileumok a mostani napok, - mondotta többek között Preszly Elemér,- most mult el 10 év azóta a szomorú idők óta, amikor Zrínyi szavai szerint "Nemzetem nem szolgáltál rá a dicséretre". Tiz évvel ezelőtt a nemzet olyan mélységekbe sülyedt le, aminőkben soha sem volt az ezeréves történelme során. Egymást marcangoltuk, amikor határainkat kellett volna védelmezni s ellenségeink orozva elfoglalták szent földünket. Isten malmai azonban lassan, de őrölnek. Nekünk dolgoznak az idők, s eljön az igazság órája, mert lehetetlen, hogy Európa jövő rendié a hitszegésre es árulásra legyen alapitva. Amikor a kormány koszorúját helyezem a szoborra, meghajtom fejem a kispesti hősök előtt. §k nem szegték meg az esküt, nem hagyták cserben a zászlót, lelkükben a hazaszeretet lángjában méntele előre királyért és hazáért! Az ő vérükből fakad a magyar feltámadás! A nagy tapssal és éljenzéssel fogadott ünnepi beszéd után a dalárdák a Nem,Nem,soha! c.dalt énekelték el, majd vitéz dr.Válya Gyula polgármester lelkes beszéddel átvette a város nevében az emlékmüvetj amelyet elsőnek az egyházak lelkészei, azután a vitézi szék, a törvényhatóságok és városok ? egyesületek és testületek koszorúztak meg. Az ünnepély a Himnusz eléneklése vei ért véget. Utána diszebéd volt, amelyen Preszly Elemér főispán mondotta az első pohárköszöntőt a kormányzóra, dr.Válya Gyula polgármester pedig Preszly Elemér főispánt és a vendegeket köszöntötte fel. József kir.herceg, aki gyengéledése miatt nem vehetett részt az ünnepélyen, táviratban mentette ki magát.B á c s , november 11. . .. '/Bécs/fTávirati. .Iroda / Ma délelőtt a szociáldemokrata szervezetek a központi temetőbe vonultak, ahol Adler Viktor szociáldemokrata pártvezér halálának-10.évfordulója alkalmából ünnepet rendeztek. Az emiékbeszédeii dr.EÜenbogen képviselő mondotta./MTI/