Napi Hírek, 1928. november/1

1928-11-07 [0190]

:: D a n z i g, november7. /Wolff./ Üfc7 ; kez­deményezés, amelyet a kormánypártok is támogatnak es amely a szenátus és az országgyűlés taglétszámának csökkentése mellett főképen az egész szená­tus . felelőssé tét elet követeli, megkapta a szükséges szavazatok számát, s ezután mint törvény javaslat ot^ döntés végett az országgyűlés elé terjesz­tették. A törvény javaslat első és második olvasásánál kiderül:, hogy a német-nemzetiek, a nemzeti liberálisok és a kommuristák elutasitó maga­tartása nem változott. Ilyen körülmények között nem lehet azzal számolni, hogy a törvényjavaslat megkapja azt a'többséget, amelyet ilyen esetek­ben az alkot .many előir. Ennélfogva a törvényjavaslat' felett a népnek kell döntenie. A népszavazást december egyik napjára tűzték ki. /MTI./ /L/ §London, november 7. /Magyar Távirati Iroda./ A tronbeszéd­ről az összes angol lapok majdnem egyhangúan megállapítják, hogy a rövid­ság a legfőbb jellemvonása. A Times inti a komzervat ivókat, hogy a régi gazdasági bajok, különösen a munkanélküliség és az általános gazdasági o presszió semmivel sem enyhültek. A komzervativ párt jóhiszemüieg azt hiszj. hogy a községi adózás reformjával lényegesen elobbrevitte ezt a problémát a megoldás felé, de a községi választások eredménye azt mu­tatja, hogy az emiitett reformok, ha azokat a nagy tömegek .. nem értik meg teljesen, kortesszempontból inkább akadályt, mint előnyt jelentenek a párt számara. Arra sem lehet számitani, hogy az általános választások előtt a tizenegyedik órában valami csoda történik, amely a konzervativ programnak különös varázserőt fog adni a tömegek szemében. A lap állandó-éberséget ajánl a kormánypártnak a közeledő választásokra való tekintettel. A liberális sajtó leginkább a gazdasági program szegénységét veti a kormány szemére. A szocialista Daily Herald pedig a legélesebben megrój ja, hogy a francia-angol flottaegyezménnyel kifejezetten nem foglal­kozó tt séma trónbeszéd, senjpedig a miniszterelnök válasza, amit a par­lamenti ildomosság sérelmének is tekint a lap, miután Ramsay MacDonald, mint az ellenzék vezére épen erre a tárgyra koncentrálta beszédét. A fiaily Mail attól tart, hogy a konzervativ párt aligha fogja áldani a bakfisszava­zato , mert az uj noi szavazatok háromnegyed része szocialista lesz. j> D e b r e c'e iij november 7. A debreceni egyetemen az előadások további intézkedésig egyelőre még szünetelnek, azonban a közeli napokra várható az előadások megkezdése ./MTI./ § Tóth Árpád, a hires költő, ma reggel harminchét éves korában tüdő vész ben hosszas betegség után elhunyt.

Next

/
Thumbnails
Contents