Napi Hírek, 1928. szeptember/1
1928-09-10 [0186]
§Iolozsvár, szeptember 10. Az itteni hadbiróság mára tűzte ki a kommunizmussal vádolt erdélyi munkások és intellektuellek monstre bünpörének tárgyalását. A vádlottak száma összesen 62. A pör a nagyváradi rendőrség eljárásával indult meg márciusban, amely összesen 114 ember ellen inditott nyomozást, amely annak idején nagy feltűnést keltett, mert a nyomozás során sok olyan embert is brutálisan megkínoztak, akiről később kiderült az ártatlansága, sőt két gyanusitoti a kínzásoktól való félelméhen öngyilkossági kísérletet is követett el. Összesen nyolcvan vádlottat szállítottak be a hadbiróságra s ezek éhségsztrájkkal forszírozták ki, hogy ügyükben a vizsgálatot lefolytassák. Az ügy a világsajtóban is visszhangra talált. A pör homlokterében Aradi Viktor volt hírlapíró all, aki annak ideién a románok bevonulásakor Budapesten román szolgálatban állott. A vádlottak közt van még Szántó Dezső nagyváradi ügyvéd, városi tanácsos, Havas Andor nagyváradi orvos, városi tanácsos, Rozvány Jenő dr. nagyváradi ügyvéd és városi tanácsos, akiket kommunista szervezkedéssel vádolnak.Aradi Victor maga mellett tanúkén^" Viatort is megidéztette, akinek megérkezését mára várják. A külföldi tanuk közül azokat, akiíc nem jelenhetnek meg, diplomáciai uton fogják kihallgatni. Összesen hatszáz tanút idéztek meg, s igy még hozzávetőlegesen sem lehet megállapítani, hogy mennyi ideig tart a tögyafáe. JBn/j%^ "^Kolozsvár , szeptember 10. Egyik itteni kereskedőnél a rendőrség az^ügyészség rendeletére lefoglaltatta az Ezeregyéjszaka Bayrosrajzokkal díszített t -ljes kiadását, amely a Génius kiadásában jelent meg. Az ügyészség a könyvet forgalombahozc kereskedő ellen pornográf nyomtatványok terjesztése miatt indított eljárásit /MTI/ § W. Herbszt Géza hírlapíró, a Magyar Távirati Iroda munkatársa szeptember 9-én vezette oltárhoz víergles Margitot a Bakács-téri plébániatemplomban. Tanú volt a vőlegény részéről Tóth József rábapordányi, a menyasszony részéről Szatmáry János budapesti igazgató-tanitó. , § A Duna-Száva-Adria vasút közli, hogy a Balaton mentén a sinautobuszvonatok közlekedése hétfőn, szeptember 17-én végleg megszűnik. E vonatok tehát vasárnap, szeptember 16-án közlekednek utoljára.