Napi Hírek, 1928. szeptember/1
1928-09-10 [0186]
/Ozdi beszámoló II, folytatás./ Mindezek fejében nem vár elismerést, vagy dicséretet, mert nézete szerint eljárása kötelessége, de érdeke is a kapitalizmusnak /Taps./ A munkásoknak nemcsak megélhetést kell biztositani, hanem emberi méltóságukat is emelni kell. Rágalmak azok az állitások is, mintha az ózdi munkásjóléti intézményeket a munkásoktól e&vont fillérekkel létesitették volna.'Ózdon a munkabér ma is átlag tizenöt százalékkal magasabb,* mint másutt. Kétségtelenül helyes Vass miniszternek az a megállapítása, hogy a karitasz jegyében történő legnagyobb emberbaráti szolgáltatás is alamizsna je llegü 'és ennél sokkal többet ér a tán kisebbméretü szolgáltatás, ha az a törvényes jogon alapszik. Az ózdi emberbaráti szolgáltatasok ha nincsenek is kodifikálva, olyan tradiciós jellegűek, hogy valósággal szokásjoggá erősödtek, s igy senki sem tekinti azokat alamizsnának./Helyeslés és taps./ azután kitért a nyolcórai munkaidő kérdésére, majd pedig a mezőgazdaság-helyzetét fejtegette. Megcáfolta azt a gyakran hangzó állítást, hogy az ipar és/ érdekei ellentétesek.Erős ipar nélkül nem boldogul a mezőgazdaság sem, különösen ma, amikor az agráriusok legnagyobb baia a piachiány. Igazolja ezt az ózdi járás esete is, ahol a gazdák egyáltalán nem érzik-a piac hiányát, mert a nagy ipari centrum mindent felvevő fogyasztóia az agrártermékeknek. Minél inkább erősítjük tehát országszerte az ipart, annál könnyebb lesz a helyzete a mezőgazdaságnak is. Végül ismertette Magyarország külpolitikai helyzetét, t s megállapította, hogy az kétségtelenül a javulás jegyében áll.L^^^'/^-^^^ Hosszantartó tapssal fogadott beszéde után Bud, János gazdasági miniszter emelkedett szólásra. - Az ózdi ipartelepek megtekintése nagy bizalommal töltette el • .. Hálás azért, hogy ezzel erőt meríthetett akkor, amikor a kormányzó bizalma uj munkakörben, uj'nehéz faladatok elé állítja őt. Erre az erőgyűjtésre, ugy-érzi, szüksége is van. Régi munkakörétől való bucsuzásakor szükségesnek tartja, hogy visszapillantást vessen az eddigi eredményekre, / .'. Négy évvel ezelőtt államháztartásunk a teljes dezoléció jegyzében állott , pénzünk értéke ijesztően csökkent, amit leginkább a munkás és tisztviselő érzett, mert folytonos bizonytalanságben elt• a bizonytalanság azonban az egész gazdasági életben megnyilvánult, s már-már a teljes bénulást idézte elo. Ezeket az állapotokat azóta nagy erőfeszítéssel sikerült megszüntetni, az államháztartás egyensúlya helyreállottba magyar pénznek ma ismét van becsülete. A pénz értéke teljesen megszilárdult, viszont megbecsülése is helyreállott, amit a takarékbetétek folytonos növekedése igazol. Gazdasági szempontból valósággal újra kellett születnie az országnak, s ehez elsősorban a külföld bizalmat kellett visszaszerezni, mert négy évvel ezelőtt teljesen magunkrahagyatva, . és úgyszólván tanácstalanul állottunk a világban. Ezt el is értük, mert a külföld látja^ hogy Magyarországban van komoly törekvés, van , becsület, e kettő pedig már olyan erő, amely alapja lehet a szilárd gazdasági életnek és a szebb jövőnek. /Hosszantartó taps./ /Folyt, kö v. /