Napi Hírek, 1928. augusztus/2
1928-08-22 [0185]
§ t G- e n f, augusztus 22. Az esztergomi bencésgimnázium 14. számú Holló cserkészei külföldi útjukban érintve San Remot kegyelettel tekintették meg azt a lakosztályt, ahol boldogemlékü Csernoch hercegprímás lakott, majd Monta Carlo, Monaco, Nizza megtekintése után megérkeztek Marseillebe. Mindenütt a legszívesebb fogadtatásban volt részük a francia vöröskereszt és a cserkészcsapatok részéről. Marseilleből tengeri kirándulás közben megtekintettek a Monte Christo regényből jólismert If-szigetét is^ majd Lyonon átutazva Genfben állapodtak mog, hogy itt ünnepel lék meg Szent István királyunk ünnepét. A genfi NotreDame templomban tartott ünnepi szentmisén a népszövetségnél működő magyar delegáció minden jelenleg Genfben tartózkodó tagja szintén megjelent. /MTI./ § A Magyar Királyi Államvasutak és a Duna-Száva-Adria Vasút igazgatósága közlik, hogy a ' udapest-délivasutról minden kedden, csütörtökön es szombaton Balatonfüredig," az ellenirányban hétfőn, szerdán és pén'eken közlekedő gyorsvonatok augusztus 27-éig bezárólag a kijelölt napokon rendesen fognak közlekedni, azután a befejezéshez közelgő fürdőidényre való tekintettel a Budapestről 16 óra' 42 perckor Balatonfüredre induló gyorsvonat csak szeptember 1-én, szombaton, és 7-én, pénteken, az ellenirányban Budapest-délivasutra 9 óra 55 perckor érkező gyorsvonat szeptember 3-án, hétfőn és 10-én, hétfőn, fog közlekedni. Azután e vonatok végleg > s en megszűnnek. * ~ —— — — — — — — P- ' § B á r i s, augusztus 22./Magyar Távirati Iroda./A francia pénzügyminisztérium hivatalos közleményben ismerteti Boincarénak az 1929.évre előirányzott költségvetési tervezetét. Az uj költségvetésben, amely a pénzügyi egyensúly szigorú fentartását tartja szem előtt, nem szerepel sem uj adó sem a régiek emelése. A hadsereg költségeire a tavalyi költ-ségvetássel szemben egymilliárd frankkal nagyobb hitelt .irányoztak elő. A többletet a hadsereg ruházkodási, élelmezési és lakásviszonyainak megjavítására forditják, valamint arra. hogy a keleti határt kellő védelmi állapotba helyezzék, hogy végrehajtsák a hajóépítési programot és végül, hogy megerősítsék Indokina gyarmat védelmét. A kommüniké szerint a hadügyi költségvetési többletet eredetileg négymilliárdra akarták emelni,de a kormány itt is jobbnak látta, hogy a legszélsőbb takarékosság elve érvénye süljön. Az uj budget ben a hadiözvegyek, rokkantak és árvák ny:.gdij.emelésére jelentékeny összeget fordítanak:. Ötszázmilliót szánnak a tisztviselői fizetések ujabb javitasára. B § P ; á r i s, augusztus 22*/Kagyar Távirati Iroda. /A Victoire jelenti Londonból hogy Levine, . . . . t aki tavaly Chamberlinnol átkelt az Óceánon és aki jelenleg Londonbán tartózkodik, ahol számos repülőgépmegrendelést tett, kijelentette.-hogv reméli,hogy szeptember 15.-e --lőtt megkezdheti oceanrepülését. Útitársul Miss Mao el Boll amerikai milliomosnő fogjamelkisérni. .