Napi Hírek, 1928. augusztus/1
1928-08-05 [0184]
y Belgrád, augusztus 5. /Bécsi Távirati Iroda./ A Ristóvics ellen elkövetett merényletről jelentik még, hogy Ristóvics tegnap reggel érkezett • Zágrábba az egyik/" elhelyezett gyermekeinek meglátogatására. Éjjel 1 órakor a Kolo-vendéglőben néhány ottlévo vendég szidalmazta és kihivoan viselkedett vele szemben. Ingerült szóváltás támadt, amelynek során az ott tartózkodók egyike bot iával fejbevágta Ristovicsot, aki erre távozott a helyiségből. Az utcán egész embertömeg vette üldözőbe. Útközben egy detektiv megállította és Ristóvics,-^miután közölte vele a tényállást?* a detektivvel együtt a rendőrségre ment. Itt nem lehetett kihallgatni, hanem feisebére váló tekintettel, a kórházba kisérték, ahol sebét bekötözték. Amikor "Ristóvics a kórházból távozott és egy rendőr kiséretében^a rendőrségre ment, a Jellasics-téren egy munkás revolveréből ötször rálőtt, istovics holtan terült el. A merénylő hatodik lövése súlyosan megsebesitette a rendért, a hetedik lövés pedig az egyik járókelőt sebesítette meg könnyebben. A merénylő, egy ounic "Josip nevü vasúti munkás kijelentette, már rég bben feltette magában, hogy Ristóvics 5 ' íakit gyűlöl, m rényletet követ el a Jedinstvoban megjelent Írásai miatt^elle^. Ristóvics már régebb idő óta működik mint újságíró es nemrégiben inditotta meg Belgrádban a Jeöinstvö cimü lapot, amely éles hangon foglalt állást a paraszt demokrata koalició politikája és a . ' zágrábi sajtó eilen. / f 'Tl/ ^W<W :: F á r i s , augusztus 5. /E r olff/ Larochelle közelében az egyik községben két közúti vasúti kocsi összeütközött. Huszonhármán megsebesültek. A'kocsi vezetőjét és az egyik kalauzt kórházba kellett szállítani. /MTI/ - - _:: Pár is . augusztus 5. / , , ; ,' lf f/ A kommunistáknak Ivryben tervezett antimilitarista tüntetés, eire való tekintettel több kommunista szervezet helyiségeiben házkutatást tartottak. A Parisból Ivrybe vezető utakat erős rendőri készültség szállta meg és az Ivrybe tartókat nem engedte tovább. Ivryben több alkalommal összeütközés támadt rendőrök és tűn'etők között. Az összeütközések során a polgármester kommunista helyettesét és a vörös frontharcosszövetség főtitkárát letartóztatták, összesen állítólag háromezernél több személyt vettek őrizetbe, köztük néhány külföldit is;/rTi/ • ii Bécs, augusztus 5. /Bécsi Távirati Iroda,/ Az osztrák államvasutak vezérigazgatósaga közli, nogy tegnap este 10 óra 55 porckor a Wienirdberg~"melletti "jelzőoszlophal egy tehervonat megállás közben kettészakadt és kilenc kocsija kisiklott.' A kisiklás következtében a forgalmat a fővágányon nem lehetett egy ideig lebonyolítani, vasárnap reggel azonban a fővágány már ismét szabaddá lett. Hat üres ciszterna-kocsi és két szénkocsi megrongálódott. A pályatesten okozott jelentéktelen kárt már .;rendbehozták./MTI/ — • í". o r 1 a i x , augusztus 5. /Havas/ Poch Marsall kissé gyengélkedik és nem vesz részt a brit légió tiszteletérc-; rendezett ünnepségeken. /MTI/ "