Napi Hírek, 1928. augusztus/1

1928-08-04 [0184]

B B e 1 g r á d, augusztus 4. /Magyar Távirati Iroda./ A paraszt­demokrata koalíciónak ' 1-~ tegnap kiküldött végrehajtótizottságát^ Horvátországban általában mint bizonyos tekintetben önálló ; orvát kormányt íf tekintik. A parasztdemokrata koalicióhoz tartozó képviselők nagy^észe már ét" távozott. Zágrábból és a vidékre ment, hogy a Belgrád elleni akciót megszer­vezze . B Belgrád, augusztus 4. /Magyar Távirati Iroda./ A szkupstina ma szótöbbséggél elveiette a parasztdemökrata koalíciónak dr. ; Perics volt köz­oktatásügyi miniszter ellen az autonóm horvát tankönyvkiadóvállalat álla­mosítása miatt benyújtott vádinditványát, maid elfogadta az állampolgár­sági törvényt .Ezzel végre törvényesen szabályozták az állampolgársági jo­got, amelynek terén eddig törvényes szabályozás hijján ex-lex uralkodott. A szkupstina ezután megválasztotta'azt a bizottságot, amely a_ jö­vő héten a parlament elé kerülő nettunói egyezményeket fogja tárgyalni. A bizottság elnöke Milojevics volt bécsi követ. A szkupstina hétfői ülésén kezdik meg a kormánynyilatkozat vitáját, amely elé . nagy érdeklődéssel tekintenek. § Belgrád, augusztus 4, /Avala ./ A kamara mai ülésén 150 szavazat­tal 12 ellenében elfogadta az állampolgárság megszerzéséről szóló tör­vényt. /MTI./ § P é c s. augusztus 4. Mohácsszigeten ma délelőtt flajor József tanyáján tüz ütött ki, amely a házat és a gazdasági épületeket 150 mé­termázsa gabonával együtt'elhamvasztotta. Csak az állatokat sikerült meg­ment en/i. A kár igen nagy./MTI./ § Pécs, augusztus 4. Machtler Mihály negyvennégy éves sze^ényi gazda ma délelőtt a kertjében egy másfelméter magas földpartot ásott^ alá. A földpart leomlott és maga alá temette Machtlert, akit holtan ás­tak ki./MTI./ §. Pécs, augusztus 4. Kovács Antal ötvenkétéves nyugalmazott rendőr­törzsőrm-^ster tőle különváltan élő feleségére, aki nem akart haz^zá visz­szatérni, kétszer rálőtt, utána pedig öngyilkos szándékkal borotvával el­vágta a nyakát. M indákét tő jx-üket beszállították a sebészeti klinikára. 11 lap o t uk s uly os. /MTI. / § Róma, augusztus 4./Stefani./ A fasiszta párt igazgatóságának ^szék­házában ma fogadták Nobile tábornokot, akit a lépcsőházban a part két helyettes titkára várt .és volt segítségére, amikor a tábornok a lép­csőn felment. Ezután pompás virágcsokrot nyújtottak át Mobilénak és be­vezették Turatihoz, a fasiszta párt titkárához, aki rendkívül szívélyesen fogadta a táb ornokot és hosszasan elbeszélgetett vele. A látogatás után Nobilét a párt vezető személyiségei kisérték ki a palotából az^ egybegyűl­tek lelkes ünneplése közben./M^I./ 1 . ' ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Thumbnails
Contents