Napi Hírek, 1928. augusztus/1

1928-08-07 [0184]

§ P^é c s. augusztus 7. Tegnap este Rúgás Péter hatvanötéves kisdéri g~ zdálkodót, miközben a földekről hazatérőben volt, villámcsapás agyon­sújtotta ./MTI./ " § Pozsony, augusztus 7. Az itteni kormánylapok, különösen a .magyar­nyelvű "A Reggel" szenzációs feldolgozásban ma azt a hirt közli, hogy a felvi­déki magyar keresztényszocialista párt megvásárolta a pozsonyi Hiradót /a volt Nyugatmagyar országi Hiradót/, amely a nyomdájára kimondott ismert blokád­határozat' következtében a múlt hét eleje óta megint nem jelenhetik meg,mi­után hasonló manőverrel a mult hóban már két hétig szünetelésre kény szeri­tették. A valóság ezzel szemben az ? hogy a Hirádo eladásáról szóló' hir; tel­jesen légből kapott és a lap eladásáról még csak tárgyalások sem voltak,/HTI./ 5 Angóra, augusztus 7. /Török Távirati Iroda./ JBrussában^és Kűtá­hiában ma reggel nagy tüz volt. A brussni tüz az uj utcában lévő szállodából indult ki és négy irányban terjedt továpb. Három helyen a-tüzet már sikerült eloltani, a negyedik eloltásán a tűzoltóság most dolgozik. Hivatalos .' ­pszerint hatvan épület pusztult el. A kutahiai tűz Rajnaiban két . órakor töfc-t ki és három irányban terjedt.* A tüzet, amely öt oran át tartott, az Eskisehirből odasietett tűzoltóság oltotta el. A kár itt jelentékeny. Körülbelül száz épület pusztult el. Közelebbi részletek még nem érkeztek./A-/p) rJbbéh ' 3 "• • I /-/ P.r á g a, augusztus 7. A Szent Vitus-dóra restaurálási munkálatai­közben megtaláltak ArrasiMátyás és Parler Péter sirjait. A góthilának e két mesterét IV. Károly hivta annak idején Csehors zágba./MTI./ /-/ P r á g a, augusztus 7. /Cseh Távirati Iroda./ A kiéantant államaiban és Lengyelországban lebonyolitandó kör repülésben résztvevő., első repülőgépek holnap reggel 4 órakor indulnak, el a prágai repülőtérről, összesen huszonegy repülőgép vesz részt a körrepülésben, mégpedig hat csehszlovák, öt jugoszláv, öt lengyel és öt román-gép. Áz első nap megteendő szakasz Prága­1 'rakó- Var s ó­Lemberg-Jassy-Eukárest.A körrepülés másodil részé' • csütörtökön Bukarestben startolnak a rep ülőgépek ./MTI./ /fe. Gr á c, augusztus 7. /Bécsi Távirati Iroda./ A 6'UhrBlatt jelenti (ilarburgbcl 1 oay az osztrák és^jugoszláv hatóságok nagyarányú sza­harincsempészesnek jör'tek nyomára, amelyet Marburg és Zágráb között űztek. A csempészésbe több jugoszláv és osztrák' var utas van belekeverve. Tizenkét személyt le tartóztattak./MTI./ Bécs, augusztus 7. /Bécsi Távirati Iroda./ A r-ndőri bejelen­tőhivatal kimutatása szerint a X. német dalosünnepen összesen 113.322 sze­mély vett részt. Németorsz gból 92.248, Ausztriából 12.266, Csehországból 5947, Lengyel prszágbol 1383, Romániából 569, Amerikából 572, Jugoszláviá­ból 1,3, Dániából 68, Magyarországból 64 és Lettországból 28 személy ér­kezett az ünnepségre./MTI./

Next

/
Thumbnails
Contents