Napi Hírek, 1928. június/2

1928-06-19 [0181]

§ Hadik JM.nos grófnak az Ű.F.B és a gyufajavaslatról egy esti­lap mai számában tett állítólagos nyilatkozata kapcsán Hadik János gróf an­nak közlésére kérte fel a Magyar Távirati Irodát, hogy a sajtó részere sem­miféle nyilatkozatot nem tett. - A felsőház folyosóján beszélgettem - közli Hadik János gróf - több törvényhozó társammal arról, hogy az O.F.B. javaslat ellen a plenum­ban erélyesen tiltakozni fogok. Azt az estilap által nekem imputált nyilat­kozatot, hogy 'Bud pénzügyminiszter mikor velem erről a kérdésről beszélt, mgga sem tartotta megfelelőnek a svéd-amerikai tröszt ajánlatát" egyáltalán (tettem. A pénzügyminiszter ilyen értelmű kijelentést előttem soha sem tett. pftvrnj B éc s , junius 19. /Magyar Távirati Iroda./ A hitzingi törvény­széken történt gyilkosság Bécsben óriási feltűnést keltett. Eltekintve attól, hogy a bűnügyi történelemben ez az-első eset, amikor valakit nyilt birósági tárgyalás alkalmával lőttek le, a feltűnést növeli a tettes és az áldozata között fennálló és hivatásukkal kapcsolatos viszály. A lelőtt Wolff szer­kesztőt kartársai mindannyian igen őszinte és bátor embernek ismerték, aki mindig sokat adott az ujságiróí kar 's • ••* • erkölcsi tisztaságára,,kü­lönösen pedig • lapja szerkesztőségének megtámadhatatlanságára. Epén ez a felfogása vezette, amikor Pöffel ellen a legszigorúbban lepett fel és szemére" vetette, hogy magatartása nem feddhetetlen. A lapok szerint'Pöffel az inflációs időkben különös szerepet játszott. Wolff szerkesztő ezt a szerepet a zsaroló és a revolver ujsagiró szerepének mondotta és arra törekedett, hogy Pöffel helyzetét tisztázza, te­kintet nélkül arra, hogy ebből az ő személyére nézve hátrányok származnak-e vagy sem. Munkatársainak elbeszélése szerint Wolff felesége két év óta ál­landó aggodalmak között élt az ura sorsa miatt. A szemtanuk elbeszélése szerint, a mai birósági tárgyalás al­kalmával Wolff felesége volt az első, aki a tettest le akarta fogni, de már későn lépett közbe. Wolff szerkesztő, aki az első lövésre elterült a földön, de még látszólag élt, a következő lövések következtében meghalt. A lapok megrázó részleteket közölnek a bűntettről. Az első lö­vés után Wolff összeesve igy kiáltott fel: "tói fog történni az én szegény gyermekeimmel?" A jelenlevők között nagy izgalom támadt. Két tanú, köztük Zappler a bécsi sajtdszervezet elnöke idegsokkot kapótt, mig Wolff felesége, ami! or látta, hogy férie nem ad életjelt, hangosan felkiáltott és a mozdu­latlan holttestre vetette magát, ahonnan csak nehezen tudták felemelni és a teremből kivinni. Minden oldalról ilyen kiáltások röpködtek a tettes felé: Gyilkos!. Wolff védője, aki megbizója mellett állt a lövés pillanatában és a legnagyobb veszélyben forgott, csodálatos módon sebesületlen maradt, csu ­pán aktatáskáját fúrta át az egyik golyó. Pöf'.el a háborúban repülőtiszt volt és mint jó vivőt ismerték. Valószinünek látszik, hogy a Wolff ellen inditott rágalmazási eljárás meg­szüntetése, illetve elhalasztása következtében az a meggyőződés fogta el,, hogy u ez az esetleges határozat teljesen lehetetlenné teszi exiszéenciá­ját és'jövőjét.

Next

/
Thumbnails
Contents