Napi Hírek, 1928. június/2

1928-06-30 [0181]

:: . Pár i S,junius 30. /Wolff./ A legújabb jelentések szerint a vin­cennesi repulogepszerencsétlenség alkalmával a közönség köréből senki sem halt.meg. Egy hatvanhétéves asszony, miközben a lezuhanó repülőgép elől menekülni igyekezett, lábtörést szenvedett, többen pedig a nagy tolongás­ban szenvedtek könnyebb sérüléseket ./írTI./ :: P á r i s, junius 30./Wolff./ A Havas-iroda jelenti Strassburgból, hogy Zorn von nuj.acn báró, aki a napokban kapott hegyeimet az Erstein és Strassburg közötti uton motorkerékpárján szerencsétlenül járt. Eszmélet­len állapotban szállították be a strassburgi klinikára./MTI./ [• L o n d o n, junius 30,/Wolff./ A hendoni repülőtéréin, tartot­ta a brit légiflotta szokásos évi látványos repülését, amelyen kétszáz katonai repülőgép vett részt. Különös figyelmet keltett egy óriási bomba­vetogep, amelynek motorja kétszáz lóerős.! repülőmutatványokat a királyi par, a ^spanyol király, a kormány több ta-ja és számos külföldi diplomata is végignézte, A repülőtéren ebből az alkalomból több mint/ * főnyi közönség ielönt meg. A programm egyik pontja London elleni légitámadás volt, amelynek elhárításán repülőelhárito ágyuk és gépfegyverek is közreműködtek. C/ LI T7) /százötvené zer * ., • ?? óm a, junius. 20. /Stefani./ A kapucinus-rend fennállásának négy­szazeves jubileuma alkalmából, amelyet július 3-án ünnepelnek meg, a pápá a rend generálisához levelet intézett, amelyben megemlékezik a kapucinusok- ' nak négy évszázad során kifejtett apostoli tevékenységéről és a rend hatal­mas aranyu munkájáról. A kapucinus-rend kiváló helyet foglal el a vallási szervezetek, kü­lönösen a missziós kongregációk- között, s ma tizenkétezer tagot számlál, jubileumi ünnepségét világszerte meg fogják ülni./FTI./ B u k a r e s t,jun-ius' 3Ö./Driénf-?iadiqí ' T "inthogy a kül-j&ldi sajtó figyelése alapián megállapítottuk, hogy a kisantant konferenciájának befeje­zésekor kiadott kommünikét különböző módon közölték, újra ismételjük a tel­jes hivatalos szöveget : A kisantantjállamainak három külügyminisztere az országaikat érintő valamennyi nemzetközi politikai kérdés felsorakoztatása után egyöntetűen o következő megállapodásokra jutott k: ' A tizjv alatt folytatott politika az európai béke érdekeinek szempontjából értékes eredményeket; a három országnak pedig tekintélyes hasz­not hozott, iöbbizben a nemzetközi politika súlyos pillanataiban a kis­antant három állama hathatósan elősegítette az európai béke fenntartását, különösen az őket illető régiókban. ^"Nemegyszer hallathatták szavukat az Európát legnagyobb mértékben érdeklő kérdésekben, különösen Genfben a Nem­zetek Szövetsége előtt,amelynek jyoi tak éj> maradnaj: "buzgóéi vei/ és amelyre' • nézve az az óhajuk, hogy tekintélye szuhteTenül' növekedjék. Az' a politika, amelyet a kisantant államai követtek, lánveg ; s tí n előmozdította a három ország konszolidációját, szoros szolidaritásuk pedig lehetővé tette nekik, hogy hivatásukat mint a mai Európa béke jenek lényeges tényezői gyakorol­hassák. /F : cíyt..köv.'/

Next

/
Thumbnails
Contents