Napi Hírek, 1928. június/2

1928-06-30 [0181]

§ Magyar diakvendegek Olaszországban. A történelmi tradíciókon alapuló magyar-olasz barátságnak, amelynek elmélyítésében mindkét állam kormánya jelentós eredményeket ért el, ujabb megnyilvánulása az olasz kor­mány ama nagylelkű elhatározása^ámellyel Bodrero olasz államtitkár javasla­tára szaz magyar diakot egy hónapi tengerparti üdülésre hivott meg. ^z a nobilis_gesztus a .íetro Fedele olasz és gróf Klebelsberg Kuno magyar kul­tuszminiszter altaloly szerencsésen kezdeményezett kulturális kapcsolato­kat meg inkább erősíti. A főváros és a vidék olasz nyelvet tanitó középis­kolaiból kiválogatott ifjak Andorában, az olasz Riviérán, töltik vakáció­jukat dr. Márffy Oszkár reálgimnáziumi igazgató vezetése alatt. A diákok tegnap utaztak el Olaszországba. Búcsúztatásukra megjelent a pályaudvaron grof Durini di>onza olasz követ, herceg Pignatelli, dr. Vajdinger Gyula miniszteri tanácsos es dr. Körösy László miniszteri osztálytanácsos a ma­gyar kultuszminisztérium képviseletében, az iskolák részéről Krompaszky i iksa es Finaly Gábor dr. főigazgatók, továbbá számosan a tanulók hozzá­tartozói ,kozul. A diakok . magyar és olasz zászlókkal feldiszitett vonata *wrcí nSe fim) QS eVV1Va és é " L]en kiáltás ^ között robogott ki a pályaud­. , Paris, junius 30. /Havas/ A lapok szerencsét kivannak Főin- í cárénak ahhoz a nagyszerű sikerhez, amelyet ő és a nemzeti egység politiká­ja a kamarában elértek és abban reménykednek, hogy a kormány hosszú ideig • hivatalban marad, mert bizonyos elemek esetleges lehasadása semmi esetre sem akadályoz meg egy) többséget abban, 'hogy a kormányt támogassa. A lapok ugy érzik, 'maradandó* hogy a politikai stabilitást már elérték, ezt azonban mint Poincaré kijelentette, a valuta stabilitásával feltét­lenül ki kell egészíteni. /MTl/ •— mm ' am _ .:: P á r i s junius 30. Az Agence Indopacifique jelenti Peking­ből: Franciaország. Anglia és Japán követei a nankingi külügyminisztériumban nyomatékosan tiltakoztak a soadőkból származó bevitelek lefoglalása ellen. , , :: ? *\ü s s z e 1 , junius 30, /Wolff/ A belga nemzeti bank kamatllbat /IIV százalékra szállította le a vál'tolesz- mitolási , . . § K i s k u n f é 1 e g y h á z a , junius 30. Péntekről szom­batra virradóra Kiskunfélegyháza határában autóbaleset történt. A Magyar áenderfono es Jutagyár teherautója súlyos fonálrakománnyal az árokba futott Kormánytörés következtében és felfordult. A soffor megsebesült a kiserok epek maradtak. § Erdős René a következő sorok közlését kéri: A Koronaherceg­utcában szombat délelőtt a kovács-céggel szemben álló autómból elveszett kéziratom megtalálóját, akire nézve az teljesen értéktelen és felhasznál­^T^sem tudna kérem adja le a csomagot Révai testvérek kiadóvállalatá­ul /Lii01 " ut íb '< aho1 szívességéért ugyanott 50 pengő jutalomban része­_ _ _ CfiSZÁGCS LZ '"ÍLLT/*?!

Next

/
Thumbnails
Contents