Napi Hírek, 1928. június/2
1928-06-30 [0181]
§ Szege d, junius 30, Pénteken déltájban a szegedi Rókus-rállomásnál a vasúti feljárónál egy autó, amelyet Kalap is János ezredes vezetett, hirtelen felborult és a benneülők hatalmas ívben zuhantak ki az országútra. A helyszínre hívott mentők a súlyosan megsérült Tranger Károjkynet és hároméves kisleányát, valamint Kalap is Károlynét első segély-? ben részesítették. A szerencsétlenséget az idézte elő. hogy az autó egyik gummija kipukkadt s ennek következtében az autó elvesztette .egyensúlya t. /MTI./ § _ Szege d, junius 30. Az országos tanitc-.épzőintéze tok református növendékei pénteken délután ideérkeztek a július 5-éig t- rtandó ötnapos konferenciára. A konferencia székhelyo-a református templom, ahol istentisztelet mellett delelőt* és délután aktuális kérdések-t vitatnak meg. /T-TI./ • B é c s,junius 30. Kohl kapitány, Hünefeld báró és Fitzmaurice ezredes repülök lulius 15-én az asperni repülőtéren leszállnak és néhány napot Pécsben töltenek el,/MTI./ ~ Pár i s, junius 30. /havas./ A kamara tegnapi^ülésén Daladier azt mondta, hogy a kormány Emxáiim"iilamxm-elvállalta a feleősségetLés igy annak megváló si tár.at is bizlositania kell. A szocialista radikálisok nem'mondanak le programjuknak egyetlen pontjáról sem,, azonban az ország érdekeit mindenekfölé helyezik es igy a kor lánynak bizalmat szavaznak. A kormány felvetette a bizalmi kérdést a szocialista napirenddel szember , amelyét 460 szavazattal 120 elien elvetettek, azután a radikális baloldal napirendjét fogadták el 455 szavazattal 126 ellen. /MTI./ ^ ít<iÍnM^l(ÍA<Uf • I B á c s ; junius 30. A nemzetközi Dunabizottság ülésezésével kapcsolatban a Dunagozhajózási Társaság a 7/achau megtekintése céljából külön járatot inditott a Pranz Schubert gyorsgőzösön Műiktől Bécsig. A delelő t keikbe érkezett vendégeket, közöttük az osztrák miniszter umok és központi hatóságok képviselőit először a káptalanba vezették, ahol John apát, majd Sxel polgármester üdvözölte őket. A káptalan megtekintése után a résztvevők a vendégek tisztel étére ünnepélyesen fellobogózott hajóra szálltak, ahol a Dunagőzhajózási Társaság részéről dr. Scnonka elnök, továbbá Wertheimer udvari tanácsos vezérigazgaló és felesége üdvözölték őket. A bizottság tagjai és a kíséretükben lévő bölgyeka látottak és különösen a Wa«hau szépségei felett legnagyobb megelégedésüket fejezték ki. /MTI./ • ':: Sári s,junius 30,/Wolff./ Az Echo de Paris mezieresi jelentése szerint egy repülőgép, amely egy repülőgépelhár itóosztagnak - lőgyakorlatok közben céltáblául szolgált, hir :elen kigyulladt és lezuhant. A pilóta ejtőernyővel kiugrott á gépből és megmenekült, a megfigyelőtisztnek ?.zonban nem volt ejtőernyője és igy halálát lelte./MTI.'/