Napi Hírek, 1928. június/2

1928-06-28 [0181]

§Szombathely, junius 28. A vasmegyei evangélikus egy­házmegye közgyűlése most iktatta he felügyelői tisztségébe szentmp r toni Radó Lajos felsőházi tagot, aki székfoglaló beszédében hangoztatta'a fe­lekezetek közötti béke szükségess ágét és sajnálatát fejezte ki afölött, hogy az a közeledés, amely a forradalom után a katolikus és a protestáns egyházak között bekövetkezett, megállott, sőt visszafejlődött. Az uj felügyelőt ezután Kapt Kapi Béla püspök, majd pedig a különböző vármegyei evangélikus egyházközségek küldöttségei üdvözölték./MTI/ ^Szombathely, junius 28. A vasárnapi vihar és jégeső pusztításairól most érkeztek be a jelentések. A legnagyobb pusztítást a vihar a Rába szentgotthárdi szakaszán levő községekben okozta, ahol egyes községekben a 100 százalékot is eléri a kár. A jégveréssel sújtott vidék segélyezésére megindult az akció./MTl/ A^t h én junius 28./Havas/ Venizelos ellenzi a Nemzeti Banknak azt az eljárását, hogy a Görög Bank kötvényeit a maguk összességében alá­írásra bocsátják. Venizelos fenntartásokkal élt az aranyfedezet kérdésének szabályozása tekintetében is. Erre vonatkozóan levelet intézett Kafanda­ris pénzügyminiszterhez. A levél szövege még nem ismeretes. Kafandaris kijelentette, hogy a válasz megadása előtt előbb a laposa n/fogj a a kérdés t. Noha Venizelos magatartása mély benyomást tett, politikai/tanulmányézm/ körökben mégis tartózkodást mutatnak még abban a tekintetben, hogy mi­lyen következményekkel járhat ' . Venizelos levele a fejleményekre ./MTl/ :: B e r 1 i n. junius 27./Magyar Távirati Iroda/ A Germania ^ idáig pártolta azt a gondolatot, nogy Németország közeledjék Jugosz­láviahoz. A kisantant legutóbbi értekezletével kapcsolatban a-lap bécsi levelezőié most a következőket irja: Marinkovics miniszternek jutott a szerep, hogy ellenezze Ausztriának Német or szaghoz v aló' csatlakozás át. Marinkovics tehát ellensége a német népnek, mert a német nép aszerint különbözteti meg barátait és ellenségeit, hogy milyen állást foglalnak el a csatlakozás kérdésével szemben. Marinkovics azonban konstruktív gondolatokat is hangoztatott, amennyiben megállapította, hogy Jugoszlávia - es általában a kisantant-- Ausztriát a kisantant gazdasági rendszeré­hez tartozó tagnak tekinti .Marinkovicsnak ez a programja azonban Ausztriá­ban ellenállásba ütközik és ez az ellenállás Seipel szövetségi kancellár­tól egészen dr. Bauerig egységes táborban tömöriti Ausztriát. Ausztriát nem fogjak a kisantantx le gazdasági rendszeréhez megnyerni, annál kevéstbé, mert Ausztriában látják, hogy ez az előzékenység,azt a célt szolgálja, hogy Magyarországot előbb gazdaságilag, azután pedig poli­tikailag bekerítsék. Lehetnek ugyan "kérdések" Ausztria és Magyarország között, Ausztriának azonban semmi érdeke sem fűződik ahhoz, hogy Ma­gyarországot bekerítsék és a trianoni láncoknak kiszolgáltassák. Külö­nösen all ez akkor, amikor Marinkovics meghívása párosul a Németország­hoz való csatlakozás nyílt ellenzésével. [államok) A Deutsche Allgemeine Zeitung ezeket irja: Ma a nagy döntik el a világ politikáját. Ezek: Anglia, Franciaország és Amerika. Továbbra is igaz sáp- marad, hogy nem születnek hegyek, ha az egerek vajúd­nak. A status quo, ' harcias hangoztatása, a 400 teritékes bankett és sok minden más ezúttal nem egyéb a vélemények elleplezésénél.

Next

/
Thumbnails
Contents