Napi Hírek, 1928. június/2
1928-06-19 [0181]
/ A sváb iskolasérelemkról szóló temesvári hir folytatása/ Noha a felekezeti kisebbségi iskolák első két osztályában a törvény szerint csakis német anyanyelven ya16 oktatásnak kellene folynia, a tanfelügyelet! hatéságok ezekben az osztályokban is követelik a román nyelvet, A temesvári katolikus német fiuliceum nyilvánossági jogát még máig sem adta meg a közoktatásügyi minisztérium, sőt minden indokolás nélkül megtagadta,illetőleg megtiltotta ennek a temesvári piarista-gimnázium keretében való elhelyezését. Bár a temesvári német tani tő- és tan itónőképezdéknek megvan a nyilvánossági joguk, kormánybiztos előtt vizsgáztatnak és allamórvényes bizonyítványokat adnak ki, az ilyen képesítéssel biré tanítókat ós tanítónőket mégsem nevezik ki állami német iskolákhoz. A bánsági szerzetesrendi iskolák felekezeti jellegét a közoktatásügyi minisztérium következetesen kétségbevonja, aminek következtében a magániskolái törvényjavaslat[* .szakasza eloirja, hogy az ilyen szerzetesrendi iskolákban a tannyelv csak az állam nyelve, vagyis a román lehet, amihez hasonló intézkedés és felfogás a világ egyetlen mas államában sincsen meg. A közoktatásügyi minisztérium ugyancsak az^on^az alapon, hogy nem ismeri el felekezeti jellegüket, a temesvári zárdák leányiskoláira : jóllehet ezek püspöki felügyelet alatt vannak, tehát mindenképen felekezetiek, elrendelte kizárólagosan a román tannyelv bevezetését,^ sot megvonta nyilvánossági jogukat, E sérelmek felsorolása után az intézőbizottság tiltakozó határozata kimondja, hogy amennyiben a Kraitar Ferenc sváb képviselő által a bukaresti kormánnyal kezdett tárgyalások e sérelmek orvoslása tekintetében nem vezetnek eredményre, akkor a: német-sváb néptanács hívja össze nagygyülőáe- az egész sváb népet és tömeg^deputácié utján terjessze a sváb panaszokat és Sérelmeket a'régenstanács elé. Ha pedig e tiltakozásolair-k, panaszkodásoknak és kérelmeknek még mindig noa lenne me g a kellő eredmónyük, akkora német parlaacnti csoport továbbítsa a bánsági svábság panaszát Genfbe a népszövetséghez, /MTT/(%% § Az«l919 .Júniusi Bajtársak Szövetsége" a m,kir.Ludovika-akadémia parancsnokával együttesen a vörös rémuiaiom megsemmisítésére irányuló és 1919.június 24-én kitört ellenforradalom emiékéro annak kilenoedik évfordulén emlékünnepélyt rendéi. Gyülekezés délelőtt 1/2 10 érakor a Ludovika Akadémia ka színétérmében. ip órakor szentmise a mártírhalált halt bajtársak lelkiüdvéért, utána emlékünnepély az ellenforradalmi emlékoszlopnál. Ünnepély után 1/2 1 érakor díszebéd a kaszinóban,amelynek keretében a Júniusi Bajtársak Szövetsége átadja tiszteleti taggá választási diszokmányát és jelvényeit yitéz Sipos Árpád tábornoknak, a-ludovika-Akadémia parancsnokának. Az ünnepségeken csakis meghivé felmutatásával lehet részt venni. A résztvenni szándékozók írásban vagy személyesen jelentkezhetnek az "1919.Júniusi Bajtársak Szövetsége" igazgatóságánál. Budapest, V,Mérleg-utca 2.félemelet' /Tel. 902-60/. /Hans Ze/hrer cikkének folytatása/ Másfelől Beneenek rátkeli jönnie arra, hogy Csehszlovákiának inkább áll érdekében, hogy szomszédaival s elsősorban Németországgal megegyezésre jusson. M ü hl h a u s e n, junius 19 ./Havas/ A vádtanács a Ricklin és Rosse képviselők ideiglenes szabad lábrahelyezese iránt benyújtott indítványt elvetette . AíTl/ f\GC-r Á ORS 2ÁGOS LEVÉLTÁR N e w y o r k, junius 19 ./Reuter/ A következő négy hét leforgása alatt' összesen 42 millió dollár értékű aranyat kés<ju.uiek Franciaországba küldeni. A december éta Franciaországba küldött aranyszállítmányok értéke'ezzel eléri a 257 millió dollárt./líTI/