Napi Hírek, 1928. június/1
1928-06-13 [0180]
A polgármester beszédére klebelsberg Kuno gróf kultuszminiszter . válaszolt 6 kijelentette, hogy Sátoraljaújhely talán az egyetlen város Magyarországon, amely a legjobban érzi trianoni nyomorúságát es ismeri azt a kétségbeejtő helyzetet, amely ezt a várost hatalmába kerítette. Abgliában általában az a szokás, hogy csak ott nvujt a kormány segitséget, ahol igyekezetet is lát. Sátoraljaújhelynél ugyanezt látja és meggyőződése az, hogy ha a kormány ennek a városnak tényleg a segítségére fog sietni, a társadalmi és kulturális erők, amelyek', itt fel vannak halmozódva, termékenyítő erőt találnak majd a kormány támogatásában és sikerülni fog megoldani mindazokat a feladatokat, amelyeket 'a csonkaváros maga elé tüzöttA miniszter és kísérete ezután a városházára ment:.majd onnan a kovács-villába, ahol a miniszter tiszteletére közabéd volt./MTI./ § A Magyar Távirati Iroda jelenti:A felsőház igazolóbizottsága grof Csekonics Endre elnöhlésével ma délelőtt ülést tartott, amelyen ÍJéijethy Károly előadásában foglalkozott az ujabban hpzzáutalt ügyékkel. A bizottság javasolta Belatiny Arthur, Fin mmer hudolf és Vészi József r _újonnan kinevezett felsőházi _ tagok, valamint Kolo ssvá. ry Ba lint felsőházi tagnak az igazoltak névjegyzékébe való felvételét. A bizottság álmagyar kegyestanitórend helyettes főnökének felsőházi tagsági jogosultságának kérdésével is foglalkozott. A bizottság e kérdésben olyaa javaslatot terjesztett a felsőház elő, hogy ezt az ügyet utalja a felsőház az igazoló bíróság elé. Innsbi uck ? június 13. /Bécsi Távirati Iroda./ Kanitscheider, a néhány nappal ezelőtt olasz fogságból elbocsá;ott innsbrucki diák a Tyroler Anzeigerben beszámol letartóztatásának tör ,ánet érői. Eszerint nem olasz területen, nem a^Landshuten-Hütteben tartóztatták le, hanem osztrák földön a Brenner-hágóhoz vezető országút közvetlen közelében. /MTI./ * mmmmm»mm nmmmw* ím mm mm m B e 1 gr á d,június 13, /Becsi Távirati IrHda./ A Folitika jelenti Stipből, hogy az ottani hatóságok híreket kaptak a bolgár határról a, háromtagú bolgár banda küszöbön álló ujabb akc .ójáról. "Szatenik bolgár határfáluban'a bolgár komitácsik Jankov nevü parancsnoka nyolc emberrel megérkezett és állítólag Délszerbiában merényleteket akart elkövetni tekintélyes közhivatalnokok és nagyobb középületek ellen. A jugoszláv hatóságok megtették a Szükséges intézkedés ket., MTI./ B e 1 g r á d,június 13. /Bécsi Távirati Loda./ Az osztrák-jugoszláv kereskedelmi szerződési tárgyalásokra kiküldendc jugoszláv delegáció elnökéül Todorovics Lilán egyetemi tanárt jelöltek ki./M r "'I./ B e 1 g r á d,június 13. /Bécsi Távirati Iroda./ Fetrovics Milorád hires szerb'szinész tegnap ötvenj^korában meghalt j/MT ./