Napi Hírek, 1928. június/1
1928-06-11 [0180]
§ Szege d,június 11. A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében vasárnap tartotta-alakuló közgyűlését a TEBE szegedi körzete. A gyűlést Hegedűs Lóránt dr. ny. pénzügyminiszter, a TEBE elnöke, nyitotta meg. Hosszabb beszédben fejtegette, hogy ő az érdekképviseletek kialakulásában látja az ország gazdasági helyzetének javulását. Az összes bankok és takarékpénztárak igen fontos érdekképviseletei az országnak, s ezeken, nem pedig az államon nyugszik a külföld hitele, mint azt sokan helytelenül elképzelik. Végül rámutatott arra, hogy a tőkeképződés ts egyik legfontosabb tényezője a javulásnak. Hegedűs Lóránt / beszéde után Kozma Ferenc,a Sfeeged-Csongrádi Takarékpénztár vezérigazgatója, a vidéki pénzintézetek jelentős égére mutatott rá. majd Neubauer Ferenc országgyűlési képviselő a mezőgazdasági hitel aktuális kérdéseiről tartott eloadst. Ezután dr. Kresz Károly y a TEBE igazgatója, ap öregségi és rokkantsági javaslatot ismertette, főleg a pénzintézetek szempontjait véve tekintetbe, majd dr. Nyáry Pál azt fejtegette, vájjon vjm-e szükség pénzintézeti reformra. Végül^dr. Görög Frigyes szólalt fel, ismertetjre^azokat a. pontokat, melyek a pénzintézet adó- és illetékkérdések terénjváltoztatásokra szorulnak. A közgyűlés végén elnökké Kozma Ferencet, alelnökökké Csongor Árpádot. Gál Miksát. May Gyulát és Vajda Bélát, titkárocká pedig Sricker^ Ferencet és Vogel Sándor választották meg. A gyűlés végeztével a Kass-szállóbari a vendégek tiszteletére diszebéd volt./MTI./ §Régi pénz- és emlékérem kiállitás Miskolcon. A vidéki városok múzeumai között kiemelkedő miskolci múzeum abból az alk dómból.hogy a Magyar Numizmatikai Társulat tagjai szombaton és vasárnap:n tanulmányi kirándulást rendeztek Miskolcra és'környékére, a saját gyűjtímányéből, valamint a helybeli gyűjtők anyagából igen szép éremkiállitast rendezett- és_nyitott meg szombaton a Budapestről odautazott szakemberek jeleilétében. Miskolc város képviseletében Plank Miklós dr. kulturtanácsnok nyitotta meg a kiállítást, majd Allánder Henri^,a múzeumi bizottság elnöke, üdvözölte melegen a vendégeket, amit Zimmermann Lajos dr., a Magyar Numizmatikai Társulat ügyvezető alelnöke, köszönt meg, nagy elismeréssel nyilatkozva a látottak felett. A régi pénz- és éremkiállitast Leszih Andor múzeumi őr mutatta be szakszerű magyarázatok mellett, akinek egyébként is érdiemé volt e. kiállitás rendezése. A kiállitás anyaga elsősorban a muzeumnat céltudatosan^ vezete t régi pénz- és emlékérem gyűjteményéből került íi, azonban szép gyűjtemények kiállításával vettek részt a helyi gyűjtők, különösen Éle s Géza, Pfliegler Imre dr., Kopp Ármin, Greuter Antal ésj'Iegay Géza. A Magyar Numizmatikai Társulat kirándult tagijai még aznap megtekintették a diósgyőri vasgyárat és a szépen fejlődő Tapolca-fürdőt, másnap pedig Hámort. Lillafüredet, a jégkorszakbeli Szeletla-barlangot, majd Diósgyőr várának romjait./MTI./