Napi Hírek, 1928. május/2
1928-05-16 [0179]
§ /A Harmsworth-vacsoráról szóló tudósitás folytatása./ Bernát István nagy tetszéssel fogadott felköszcntője után Jézsef Ferenc királyi herceg szolalt fel s ezeket mondta magyar nyelven: — Hivatalos kötelességem is, hogy Üdvözöljem szeretett vendégünket, mert hiszen a Társadalmi Egyesületek Szövetségének diszelnöke vaf yok. Az egész szenvedő magyar nemzet társadalmának nevében szólok főnhöz, ülönösen pedig a magyar .ifjúság nevében. Ez az ifjúság egész-crszágban született es most törmelék-országban kell hogy ugyanolyan idealizmussal és hittel dolgozzék, mint azelőtt. A magyar ifjúság bátor és akar ebben az országban dolgozni, amely számára adva van, de a jövő Magyarországért fog dolgozni. Figyelmeztetem önt szeretettel arra, hogy a magyar ifjúság és a magyar nemzet hálás. Önben testvéri szeretettel üdvözöljük^itt ma édesatyját is. Az ön atyja merészséggel és szivének tüzével fáklyát gyujtctt. Ez a fáklya magasan lobog a magyar éjszakában és tűzre gyújtotta a magyar sziveket. Atyja bizonyosan tudatában van annak, hogy ezt a tüzet senki el nem olthatja. Ön ma itt a jobblétü Magyarországot látja, de szeretettel arra kérem önt, mint ifjú angol urat, menjen el oda is, ahol szegénység és szenvedés van. Ma a magyar sziv szeretetünnepe van, a magyar sziy ön felé és atyja felé ver. A magyar nemzet ma egy nagy felkiáltás, a reménynek, szeretetnek és hitnek felkiáltása és a hálának szava, amelyet én is tol- ^ mácsclok s arra kérem önt, hogy tolmácsolja a reményt, szeretetet és hitet ön is édesatyjának. Üritem poharamat az ön atyjára, az angol ifjúságra és Nagybritahnáa felvirágzására. 'A lelkes tapssal es éljenzéssel fogadott felköszöntőt Nagy Emil tolmácsolta angolul. § Pécs, május 16.Az itteni Sophiana-gépgyárban ma délután egy olvasztó"kemence felrobbant és a szerterepülő izzó vasdarabok súlyosan megsebesítették Varró Pál és May Lénárd munkásokat, akiket súlyos égési sebekke 1 a klinikára szállítottak. A vizsgálat megindult. Valószínűnek látszik, hogy a vas közé keveredett robbanógyutacs okozhatta a robbanást,/MT1/ § Pécs, május 16. Wieder György villányi komi ve s az ép^i tő állványról munkakozben leesett és lábátTtörte . A seb fetőzést kapott és Wieder ma tetanusmérgezésben meghalt. /MTI/*